Új ország, új blog.
Itt folytatjuk:

http://blogbahreinbol.blogspot.com/

várunk Mindenkit szeretettel!!

Váróterem

Becsekkoltunk, elköszöntünk, integettünk, még ettünk is. Sajnos a gépünk késik fél órát, és 15:40 helyett negyed 5re van kiírva. De még mindig semmi, csak azt látjuk, hogy "késik". Pedig így most később érünk Kairóba, (ahonnan holnap délután megyünk tovább Bahreinba). De remélem, még éppen elég világos lesz, hogy a leszállás előtt megpillanthassuk a híresneves piramisokat...

(A bejegyzés a másik blogon szintén megtekinthető...)

Nyári szünet

Magyarországi tartózkodásunk jól alakul. Babus június végén hagyta ott Londont, én pedig július közepén jöttem haza. Aztán családdal voltunk két hetet, meg családdal egy másik hetet, közben pedig még nyaralásunk is volt, mikor három napig Pesten túristáskodtunk, mentünk jobbra balra, és pokrócon aludtunk. Barátokkal találkoztunk, és ez lesz még holnapig, aztán megyünk vissza Babusékhoz, mert izgi programok lesznek a héten.
De jövő szombaton folytatódik a kaland. Indul a repülő vissza Bahreinba, fedélzetén Babussal meg velem.

Terveztem én már blogot írni onnan is, és írogattam is bejegyzés-töredékeket, de mindössze egyetlen egy került az internetre, még mielőtt közhírré tehettem volna. De most megragadom az alkalmat, és bejelentem egy új Blog születését. Babus lesz a képfelelős, én az írott szót szállítom majd. Az akkori első bejegyzés még mindig ott sasol...
Az oldal címe borzasztó logikus, csak a mostani címben a 'londonbol' rész helyett írjátok be: 'bahreinbol'. Vagyis így:
http://blogbahreinbol.blogspot.com/
További jó olvasgatást!

Üdvözöl:
Babus és Szabi

Jópofa

A mai metró újság azt írja, még mindig kijuthatsz az Olimpiára. A jegyek 500 fontba (kb.170 e Ft) kerülnek ugyan...
Nagyon sok ismerős szeretett volna eljutni, de érthetetlen, hogy kik vásárolták fel a jegyeket. Illetve, hogy mikor.

Affene!

Mit tegyek, nem tudom. Ma mindent bevetek!
A fokhagymát, a mézet, bármit!...

Nem tudtam jegyet szerezni a Chelsea Flower Show-ra (bár nem méltó hozzá a szó, de nem tudok nemesebbet : virág kiállítás).
Ám sikerült bejuttatni magam mégis, mert a munkahelyről béreltek egy zongorát (a legnagyobb Yamahát, amink van - C7 ), és lecsaptam, hogy akkor azt hadd hangoljam én. Sikerült is!
Vasárnap, egy nappal a Királyi Család látogatása előtt (ők pedig egy nappal a közönség előtt) jelenek meg.
A spéci kis karszalagot el is postázták, amivel be tudok majd menni.
...
Erre meg nekem elkezdett fájni a torkom!
(aminek a következményeként 1 hétig kb nem hallok - nem elhanyagolandó, ha az ember lánya azzal keresi a pénzt)

Szobrok

Spencer House

Itt hangoltam ma, s ha jól tudom, Elton John jön ma ide délután.
(Már javítottam hangszerét, de korábban nem hangoltam neki)

Mayfair

Éhes voltam, muszáj volt

Ha hamarosan nem lennék túl jól, remélem valaki emlékeztetni fog, hogy ma (május 7-én) megettem kettő húsvéti tojást. Nem merem kiszámolni, hány napja (hete) volt.


Mégcsak nem is végállomásig

Eljöttem egy koncertre, ami Londonban van, de azon azért én is meglepődtem, hogy csak az egyik metróvonalon 25 (azaz huszonöt) megállót megyek, ami kb 55 (azaz ötvenöt) perc.

Az út háztól házig kb. 2 óra.

Ötletes

Fogalmam sincs, ki a lány, de jól jött

Ugye megismeritek a helyszínt?

A metróban

Mindenkinek baja van

Ma, vasárnap reggel tartok az O2 Aréna felé. Még nem dolgoztam itt, de ma 3 hangszert is hangolok bent.
Fél órával hamarabb érkezem, mert nem lesz időm napközben feltérképezni a helyet, hová is kell mennem.
Belépek a hatalmas, nem túl impozáns építménybe, s rögtön biztonsági őr fogad.
Erélyesen felkér, hogy a kapucnimat vegyem le.

Először csak rondán néztem rá.

Nem tudhatta, hogy 7.napja folyamatosan dolgozom és, hogy ő az első ember, aki aznap hozzamszól.
De azt bizonyosan észlelte, hogy zuhog odakinn.

Végül be is szóltam.

(megjegyeztem, hogy milyen klassz, hogy itt benn nem esik az eső, szóval megbizonyosodhat róla, hogy le fogom venni... )

Anglia. Nincs mit tenni

Már nagyjából két hete szinte megállás nélkül esik az eső.
Az újságok is írják, hogy 2 nap alatt egy havi eső esett le.
Metró megállókat kellett lezárni, mert a falak már nem tudnak tovább ellenállni, s szivárog a víz mindenfelöl. (vicces is látni, hogy söprik a vizet a dolgozók, és vödrök mindenféle a metróban.)

Kirándulás

Ellátogattam Chelmsfordba a hétvégén Larahoz, a kollégámhoz.
Az apropó a szombat esti koncert volt, ahol végre hallottam, láttam angol népzenét! Ritka ez itt errefelé...
A néptánc neve Morris dancing, amit csak férfiak művelnek, fehér ruhát viselnek. S vagy dákókkal, vagy ruhazsebkendővel hadonásznak közben. Elég bonyolult koreográfiája van, s könnyen le lehet sérülni közben.
Folyt köv

Kinek mi

Nekem ebédidő, neki alvásidő

Eső után a parkban

Most tényleg?

Egy irodaház aulájában áll a szobor.
Szerintetek is az van a ló alatt, aminek látszik??

Megvan a jogsim

Ma! Péntek 13-án! Levizsgáztam!
11:11kor kezdtem, a pontosság kedvéért.

Szabi nélkül

Nem jó. Mint egy táplálék nélkül maradt növény. 
Van ugyan talaj a talpam alatt, de nincs miből energiát kapnom. Vegetálok. 
Teszem a dolgom, találkozom barátokkal, időben fekszem és kelek, főzök, takarítgatok, kreatívkodom, de mégis. 
Csak fonnyad a lelkem nélküle.

Kirándultunk ma a Stonehenge-nél

Fantasztikus volt. Érthetetlen. Misztikus. Emberfeletti.

Iszlám kiállítás a British Museumban

Sajna ma nem jutottam be, olyan sokan voltak.
Visszajövök.

Kirándulok

Elutaztam Elybe, meglátogatni Csillát.