Reggel pedig találkoztunk bátyámmal, Zsoltival, aki felénk sétált Dominikával...
Otthon, Édes... II.
Ajkán jártunk először. Megnéztük Anyut, akivel este 10-kor indultunk "ünnepelni"...
Reggel pedig találkoztunk bátyámmal, Zsoltival, aki felénk sétált Dominikával...
Reggel pedig találkoztunk bátyámmal, Zsoltival, aki felénk sétált Dominikával...
Otthon. Édes... I.
Szóval tegnap éjjel megérkeztünk terv szerint Ferihegy EGGY-re , Pisti, akinek a "Kedvencek" közt ott van a Blogunk is, de sohasem olvassa, volt olyan kedves, és kijött elénk kocsival. Szóval alig néhány órával azután, hogy a Kórus megejtette a hétvégi debreceni verseny előtti utolsó "hazai" próbáját, mi magunk is újra szeretett Hazánk földjét tapodtuk, s nemsokára megérkeztünk néhai rezidenciánkra Érden, amelyet ezen sorok olvasói közül nem ketten láttak is.
S most pedig a vonaton ülünk. Babus olvassa a "Szerelmeskönyvet", ami szomorúan indul, de vidámabb a folytatása, én meg gondoltam, elkezdem jelenteni, merrefelé járunk a Világban. Megírom a laptoppal Vördbe, aztán bemásolom a Blogba, ha lesz internetünk. De meghagyom az eredeti írási dátumot, időt. Ha csak holnap lesz is netünk.
Vagy a jövő héten...
S most pedig a vonaton ülünk. Babus olvassa a "Szerelmeskönyvet", ami szomorúan indul, de vidámabb a folytatása, én meg gondoltam, elkezdem jelenteni, merrefelé járunk a Világban. Megírom a laptoppal Vördbe, aztán bemásolom a Blogba, ha lesz internetünk. De meghagyom az eredeti írási dátumot, időt. Ha csak holnap lesz is netünk.
Vagy a jövő héten...
Van, ami nem fog hiányozni
Nem annyira vidám chambermaid-ként egy hotelben dolgozni. Leszámítva, mikor
az indiai szakácsok terülj, terülj asztalkájáról dézsmálhatsz fél egytől,
és mikor a mongol housekeeper srác (aki a chambermaideket ellenőrzi) berohan a szobába, amit épp újjávarázsolok, nagy hévvel bekapcsolja a tévét, egy japán csatornára vált, ahol egy szumóversenyt közvetítenek; leültet maga mellé, hogy szurkoljunk együtt a magyar szumónak, aki épp küzd...
Na ezek viccesek.
Amúgy tegnap felmondtam, holnap megyek utoljára.
Vagy nagyon szépen fogok dolgozni, vagy nagyon nem.
az indiai szakácsok terülj, terülj asztalkájáról dézsmálhatsz fél egytől,
és mikor a mongol housekeeper srác (aki a chambermaideket ellenőrzi) berohan a szobába, amit épp újjávarázsolok, nagy hévvel bekapcsolja a tévét, egy japán csatornára vált, ahol egy szumóversenyt közvetítenek; leültet maga mellé, hogy szurkoljunk együtt a magyar szumónak, aki épp küzd...
Na ezek viccesek.
Amúgy tegnap felmondtam, holnap megyek utoljára.
Vagy nagyon szépen fogok dolgozni, vagy nagyon nem.
Világnézet
Van nekem egy concierge-kollégám.
Van kettő is, de az egyik, Zoli. Épp csütörtökön este voltunk náluk barbekjúzni, jól éreztük magunkat.
Van egy kedves menyasszonya, Dia, aki szintén a hotelláncban dolgozik.
Szeptemberben esküsznek.
Balin...
Szóval Zoli dolgozott bárosként négy hónapig hajón, és volt mindenféle munkatársa; Indiából, Afrikából, meg ki tudja még milyen távoli helyekről... ( Talán Zoli tudja. )
És ahogy a néhány éves közös terveikről beszélt, leszögeztük, hogy az a bizonyos NAGYVILÁG korántsem olyan döbbenetesen, elképesztően, észveszejtően nagy. Ha veszed a cipőd, a táskád, és elindulsz valamerre, nem kell más, csak találj egy munkát, és ez máris elég vastag karó ahoz, hogy megragadd, és akármilyen vastag gyökeret eressz. Nem is a végleges letelepedésről van most szó, de egy 1-2-3 évről simán.
Mi megtettünk egy valóban nagy lépést. Vagyis nagynak tűnő lépést. Igaz, hogy maguk a távolságok, amiket lehagytunk, tényleg nagyok. De még így is, - bár kell hozzá pénz, ez is biztos, de - maga az utazás cirka két és fél óra! Reptértől reptérig. Ennyit kábé Pestről megyek vonattal haza Ajkára!!!
Szóval kicsi a világ. Még az is lehet, hogy a következő blogot
tényleg egy tengerparton írjuk?
Vagy óceánparton?
Még sosem láttam az Óceánt...
Van kettő is, de az egyik, Zoli. Épp csütörtökön este voltunk náluk barbekjúzni, jól éreztük magunkat.
Van egy kedves menyasszonya, Dia, aki szintén a hotelláncban dolgozik.
Szeptemberben esküsznek.
Balin...
Szóval Zoli dolgozott bárosként négy hónapig hajón, és volt mindenféle munkatársa; Indiából, Afrikából, meg ki tudja még milyen távoli helyekről... ( Talán Zoli tudja. )
És ahogy a néhány éves közös terveikről beszélt, leszögeztük, hogy az a bizonyos NAGYVILÁG korántsem olyan döbbenetesen, elképesztően, észveszejtően nagy. Ha veszed a cipőd, a táskád, és elindulsz valamerre, nem kell más, csak találj egy munkát, és ez máris elég vastag karó ahoz, hogy megragadd, és akármilyen vastag gyökeret eressz. Nem is a végleges letelepedésről van most szó, de egy 1-2-3 évről simán.
Mi megtettünk egy valóban nagy lépést. Vagyis nagynak tűnő lépést. Igaz, hogy maguk a távolságok, amiket lehagytunk, tényleg nagyok. De még így is, - bár kell hozzá pénz, ez is biztos, de - maga az utazás cirka két és fél óra! Reptértől reptérig. Ennyit kábé Pestről megyek vonattal haza Ajkára!!!
Szóval kicsi a világ. Még az is lehet, hogy a következő blogot
tényleg egy tengerparton írjuk?
Vagy óceánparton?
Még sosem láttam az Óceánt...
Kanada
Már régebben is szerettem volna a hotelben megszálló emberekről írni. Volt mindenféle, néhányat meg is kedveltem - írhatnék a dubai ötvenes üzletemberről, akinek gondja volt a lábával, bottal járt, gabonákban utazott, és késett a vízuma, úgyhogy unásig sétálgatott a környező utcákon, egyedül. Vagy arról a nigériai igazi színes ruhás-sokunokás-jóságos néger mama-néniről, akinek nem működött az ágyától amúgy is messzi asztalon lévő telefonja, és a recepción volt kénytelen fogadni otthonról a férje hívását...
Volt szívmelengető történet, és volt mulattató is. Mint az a kanadai család, akiknek a minap mutattam meg a szobájukat, szép nagy szobát, tetszett is nekik, jókedvűek voltak. Aztán, a férfi azt kérdezte tőlem, mint "illetékestől", hogy most jöttek Kanadából, és errefelé milyen borravalók szokás adni.
Sajnálom, de általában a szívemre hallgatok, nem pedig az eszemre, így mondtam, hogy aki ad, az 1-2 fontos érmét, esetleg 5 fontos bankót. Mondta, hogy csak húszasa van, és míg a többiekkel beszélgettem, felváltotta a recepción. Így kaptam 5 fontot...
Azt hiszem, a huszast is gondolkodás nélkül ideadták volna...
Csak olyan jó fejek voltak...
Volt szívmelengető történet, és volt mulattató is. Mint az a kanadai család, akiknek a minap mutattam meg a szobájukat, szép nagy szobát, tetszett is nekik, jókedvűek voltak. Aztán, a férfi azt kérdezte tőlem, mint "illetékestől", hogy most jöttek Kanadából, és errefelé milyen borravalók szokás adni.
Sajnálom, de általában a szívemre hallgatok, nem pedig az eszemre, így mondtam, hogy aki ad, az 1-2 fontos érmét, esetleg 5 fontos bankót. Mondta, hogy csak húszasa van, és míg a többiekkel beszélgettem, felváltotta a recepción. Így kaptam 5 fontot...
Azt hiszem, a huszast is gondolkodás nélkül ideadták volna...
Csak olyan jó fejek voltak...
Mehetek vissza a balettbe ugrálni!
Kedveseim!
Őrületesen jó híreim vannak!
Szóval épp chambermaid vagyok a Grange City Hotelben. Annyira nehéz munka, hogy már-már meghaladja az erőmet, de csinálom, mert látom a végét! (Vagyis tudom, mikor fogok felmondani. )
Még egy ideig tartott a levelezésünk a sulival, mely abból állt, hogy ők küldték a hangolások címeit, én meg sorra lemondtam azokat. Mígnem végleges elhatározásra jutottam. A hangolástól végképp megválok.
Nehéz volt a döntés, de nincs mit tenni, London valóban a világ egyik legdrágább városa, ebből itt megélni nem lehet.
Dolgoztunk Szabival, mint a kisangyalok, ki-ki a maga hotelében, mígnem tegnap este jött egy telefonhívás a zenesuli tulajától (Graham, ő is hangszerész), hogy akkor most tényleg megválok tőlük? Mert neki lenne egy ajánlata.
Hát ennek az ajánlatnak és a mai tárgyalásnak az eredményeképpen szeptembertől teljes állásban (full time) várnak a suliban. Bejelentve, s nem szabadúszóként, mint eddig! A feladatköröm elsősorban a hangolások és javítások lesznek, de olykor tanítás is, ha úgy adódik.
Örültök Ti is remélem, mert mi elmondhatatlanul! Úgyhogy fogjatok egy gyűszűnyi pálinkát, vagy bármit és EGÉSZSÉGÜNKRE!
Őrületesen jó híreim vannak!
Szóval épp chambermaid vagyok a Grange City Hotelben. Annyira nehéz munka, hogy már-már meghaladja az erőmet, de csinálom, mert látom a végét! (Vagyis tudom, mikor fogok felmondani. )
Még egy ideig tartott a levelezésünk a sulival, mely abból állt, hogy ők küldték a hangolások címeit, én meg sorra lemondtam azokat. Mígnem végleges elhatározásra jutottam. A hangolástól végképp megválok.
Nehéz volt a döntés, de nincs mit tenni, London valóban a világ egyik legdrágább városa, ebből itt megélni nem lehet.
Dolgoztunk Szabival, mint a kisangyalok, ki-ki a maga hotelében, mígnem tegnap este jött egy telefonhívás a zenesuli tulajától (Graham, ő is hangszerész), hogy akkor most tényleg megválok tőlük? Mert neki lenne egy ajánlata.
Hát ennek az ajánlatnak és a mai tárgyalásnak az eredményeképpen szeptembertől teljes állásban (full time) várnak a suliban. Bejelentve, s nem szabadúszóként, mint eddig! A feladatköröm elsősorban a hangolások és javítások lesznek, de olykor tanítás is, ha úgy adódik.
Örültök Ti is remélem, mert mi elmondhatatlanul! Úgyhogy fogjatok egy gyűszűnyi pálinkát, vagy bármit és EGÉSZSÉGÜNKRE!
Hejzetlyelentés
Elnézést a hosszú bejegyzésért, de az eltelt idő arányában sok mesélnivaló is felgyűlt...
Szóval a helyzet pillanatnyilag a következő:
Hosszú gondolkodási, vacilálási és végül aggodalmi periódust követően Babus keresett másik munkát, mivel a zeneiskolában nem tudtak annyi hangolást, egyebet nyújtani, amiből akár megközelítőleg annyit lehetne keresni, mintha minimálbéren lenne valahol bejelentve.
( Mondjuk, mint a férje. )
Ötletek jöttek-mentek. De nagyon nehezen, hiszen Babus mindig is azt csinálta, amihez értett, amit szeretett vagy tanult. De mit lehet kezdeni, ha az embernek új foglalatosság után kell néznie?
Akkor jönnek a kérdések ( én tudom, tőlem is kérdezték ):
Mit szeretnél csinálni?
Mihez értesz még?
Vagy csak induljunk el a városban, hátha kell segítség?
Kávézóban-sörözőben felszolgálni, vagy hotelban dolgozni...
A többi lehetőséget kizárva ez a kettő maradt. Igen ám, de félállás kéne, mert ugye közben a hangolások... Én is megkérdeztem a hotelemben, vittem életrajzot is, de sajnos ott csak az egészállás a nyerő, ráadásul - és ez a felháborítóbb rész - barátokat, párokat ugyanabba a hotelba nem vesznek fel. Mi okból, azt nem tudom, de, hogy így már nem tudunk szövetkezni a tulajdonosok ellen, az tuti!
Szummaszummárum (burárum), az idő haladtával belementünk, hogy legyen akkor egészállás, - a zenesuli rovására. Viszont így már dolgozik is ötödik napja, van munkája, amit - talán - ott kell hagynia a hónap végén 3 hét múlva, mivel az ilyen szállodadolgoknál az első 3 hónap próbaidő. Vagyis no szabadság...
Node sebaj, mert van még más a láthatáron, meg addig is biztos a pénz, meg ilyenek...
Tudtam, hogy hosszúra sikerül...
Akkor be is fejezem...
Halihó...
Szóval a helyzet pillanatnyilag a következő:
Hosszú gondolkodási, vacilálási és végül aggodalmi periódust követően Babus keresett másik munkát, mivel a zeneiskolában nem tudtak annyi hangolást, egyebet nyújtani, amiből akár megközelítőleg annyit lehetne keresni, mintha minimálbéren lenne valahol bejelentve.
( Mondjuk, mint a férje. )
Ötletek jöttek-mentek. De nagyon nehezen, hiszen Babus mindig is azt csinálta, amihez értett, amit szeretett vagy tanult. De mit lehet kezdeni, ha az embernek új foglalatosság után kell néznie?
Akkor jönnek a kérdések ( én tudom, tőlem is kérdezték ):
Mit szeretnél csinálni?
Mihez értesz még?
Vagy csak induljunk el a városban, hátha kell segítség?
Kávézóban-sörözőben felszolgálni, vagy hotelban dolgozni...
A többi lehetőséget kizárva ez a kettő maradt. Igen ám, de félállás kéne, mert ugye közben a hangolások... Én is megkérdeztem a hotelemben, vittem életrajzot is, de sajnos ott csak az egészállás a nyerő, ráadásul - és ez a felháborítóbb rész - barátokat, párokat ugyanabba a hotelba nem vesznek fel. Mi okból, azt nem tudom, de, hogy így már nem tudunk szövetkezni a tulajdonosok ellen, az tuti!
Szummaszummárum (burárum), az idő haladtával belementünk, hogy legyen akkor egészállás, - a zenesuli rovására. Viszont így már dolgozik is ötödik napja, van munkája, amit - talán - ott kell hagynia a hónap végén 3 hét múlva, mivel az ilyen szállodadolgoknál az első 3 hónap próbaidő. Vagyis no szabadság...
Node sebaj, mert van még más a láthatáron, meg addig is biztos a pénz, meg ilyenek...
Tudtam, hogy hosszúra sikerül...
Akkor be is fejezem...
Halihó...
Egyik szemem sír, a másik már elfáradt
Most aztán nagyban megy a gondolkodás! Ugyanis a hazamenetelünk veszélybe került, és még annak ellenére is előfordulhat, hogy nem jutunk haza, hogy már megvettük a repjegyet...(aug1-aug7)
Ugyanis nagy fába vágtam a nagyfábavágnivalót! Állást keresek a hangolások mellé, ma is interjúra megyek, s bizony a próbaidő alatt nem hiszem, hogy kapnék 1 hét szabadságot.
Így nagy lesz az öröm, ha megkapom az állást, de nagy lesz a szomorúság, ha nem jutunk haza Natiék esküvőjére, ha nem hallgathatjuk meg a Kórust a versenyen, és ha nem láthatjuk a Családot és a Barátokat.
Részletek később. (ha már én is tudom azokat)
Ugyanis nagy fába vágtam a nagyfábavágnivalót! Állást keresek a hangolások mellé, ma is interjúra megyek, s bizony a próbaidő alatt nem hiszem, hogy kapnék 1 hét szabadságot.
Így nagy lesz az öröm, ha megkapom az állást, de nagy lesz a szomorúság, ha nem jutunk haza Natiék esküvőjére, ha nem hallgathatjuk meg a Kórust a versenyen, és ha nem láthatjuk a Családot és a Barátokat.
Részletek később. (ha már én is tudom azokat)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)