Váróterem

Becsekkoltunk, elköszöntünk, integettünk, még ettünk is. Sajnos a gépünk késik fél órát, és 15:40 helyett negyed 5re van kiírva. De még mindig semmi, csak azt látjuk, hogy "késik". Pedig így most később érünk Kairóba, (ahonnan holnap délután megyünk tovább Bahreinba). De remélem, még éppen elég világos lesz, hogy a leszállás előtt megpillanthassuk a híresneves piramisokat...

(A bejegyzés a másik blogon szintén megtekinthető...)

Nyári szünet

Magyarországi tartózkodásunk jól alakul. Babus június végén hagyta ott Londont, én pedig július közepén jöttem haza. Aztán családdal voltunk két hetet, meg családdal egy másik hetet, közben pedig még nyaralásunk is volt, mikor három napig Pesten túristáskodtunk, mentünk jobbra balra, és pokrócon aludtunk. Barátokkal találkoztunk, és ez lesz még holnapig, aztán megyünk vissza Babusékhoz, mert izgi programok lesznek a héten.
De jövő szombaton folytatódik a kaland. Indul a repülő vissza Bahreinba, fedélzetén Babussal meg velem.

Terveztem én már blogot írni onnan is, és írogattam is bejegyzés-töredékeket, de mindössze egyetlen egy került az internetre, még mielőtt közhírré tehettem volna. De most megragadom az alkalmat, és bejelentem egy új Blog születését. Babus lesz a képfelelős, én az írott szót szállítom majd. Az akkori első bejegyzés még mindig ott sasol...
Az oldal címe borzasztó logikus, csak a mostani címben a 'londonbol' rész helyett írjátok be: 'bahreinbol'. Vagyis így:
http://blogbahreinbol.blogspot.com/
További jó olvasgatást!

Üdvözöl:
Babus és Szabi