ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!

Ma elhangzott az a bizonyos szó telefonon: welcome! az új főnököm szájából, miután felhívtam reggel és közöltem: elfogadom az állásajánlatát!

Ki érti ezt?

Annyit esik itt az eső. De nincsenek földigiliszták!!!
A tegnapi napom (időrendben):

- először életemben kosztümöt öltöttem
- voltam egy
állás interjún
- belenevettem a zuhogó esőbe verőfényes napsütésben
- találkoztam annyi baráttal, amennyivel csak lehetett
- megvettem életem legdrágább
arckrémjét
- megállapítottuk Szabival, hogy jó ötlet volt összeházasodni.





klikk a képekre, ha így nem izgi!

I'm not under the pressure anymore

Vannak jelek is munkámmal kapcsolatban:
A hangolós könyvem, ami egy hatalmas naptár, a mai nappal befejeződött.
A kis névjegykártya típusú papírok, amiket hangoláskor adtam mindenkinek, s amire felírtam, mennyit fizettek érte, aláírás, stb. elfogyott a táskámból tegnap miután Mrs Kaye-nél jártam, mint utolsó kuncsaftnál a hangolós könyvből.
A digitális hangszerek, amik hibásan érkeztek Kínából, s arra vártak, hogy rájöjjek a problémára és orvosoljam is, - kisimult arccal kijelenthetem - rendben vannak, s a mai nappal megjavítottam a legutolsót is. (2 hónapos procedúra volt kb. 80-90 hangszerrel, nem kis stresszel, s a hátam mögött ugráló főnökömmel megspékelve, aki csak azt hajtogatta, mekkora nyomás alatt vagyunk...)

Menni fog!

Keresek munkát. Igen másikat. Senkinek nem tudom elmagyarázni, mit szeretnék, mi nem jó.
De egy német lány kezelésbe vette az önéletrajzomat, amit már előtte is kezelésbe vett egy angol (bár barbadosi származású) író barátunk, őelőttük pedig az angol tanárnénim (Adél), s már kezdek a saját önéletrajzom árnyéka lenni, annyira profinak tűnik.
Nem félek, csak de.
Szabi kitartóan mutatja, hogy ő sem fél. De.
Próbálok a vasárnapi első squash órámra koncentrálni. Menni fog!

Augusztusnégy

Tegnap sajnos nem tudtam Bloghoz ülni, pedig többrendbeli bejegyzéssel is zaklathattam volna a Tisztelt - és Hűséges - Olvasóinkat. Először is - és mindenekelőtt - a tegnapi nap jeles nap volt. Tegnap volt Augusztus 4. És hát az bizony fontos nap volt. Két éve. Bizony, röpül az idő.
Ja, és másnap, MA pont két éve... Régi szép idők!

Másodszor pedig tegnap kaptuk kézhez a vadonatúj, teljesen saját kis ülőgarnitúránkat, amit még Pisti segítségével néztünk ki, aztán megrendeltünk egy
nevű cégnél. Igazából csak kevés volt az ülőhely, meg még jobban szerettük volna sajátunkké varázsolni, meg nem egy egész garnitúra, hanem egy sarokelem meg egy nagy lábtartó, amin ketten is ülhetnek... Na de inkább nézzétek meg!





A világ a legkisebb a világon

Van az úgy - régebben nagyon gyakran, most már csak két-háromszor hetente, - hogy az embert átküldik valamiért egy másik hotelba, hogy ezt-azt hozzon, vagy pediglen vigyen át. És hát ugye a legtöbb dologgal a nagy és szép öt * -os hotelba, a Holbornba lehet szaladgálni.
Ma is így esett, valamit a konyhára kellett vinnem is, valamit meg hoznom is. Meg is fordultam, visszafelé vártam a liftre. Egy lány is megállt mellettem, aztán megjött a lift, és beszálltunk. Mondta, hogy "Bézment", ami az alagsort jelenti, én is oda mentem. Aztán megnézte a névtáblámat, ami mindig kint van rajtam. Magyarul mondta, hogy "Köszönöm." Aztán megint megnézte a névtáblát, és csodálkozva kérdezte:
"- Nigó Szabolcs?"
( Így mondta, hosszú ó-val, ahogy kell, ami azért érdekes, mert itt nincsenek ékezetek. )
Mondtam igen. Miért - kérdeztem, - ismerős?
"A barátom Nigó Tamás."
Márhogy a baráti körödben, vagy pedig 'A' barátod?
És ha hiszitek, ha nem, megismerkedtem az unokatesóm barátnőjével. Akkor, mondtam, még találkozunk.
Most már tényleg meg kéne inni valamit Tomival...