Szóval Leeds Castle

( folytatás )
Talán egyszer láttam ezelőtt pávát, talán Pápán járván, de a kastély területén sokszor nyílik rá lehetőségem. Színesek, gyönyörűek, és messzire elhallatszik a hangjuk. Sőt, akár csak a változatosság kedvéért, találkozunk egy albínó pávával is. Aztán tópart, vízimadarak, növényritkaságok. És a Kastély még mindig sehol...
Aztán egyszercsak mégis. Igaz, először elbújva egy fa mögé, de már tudjuk, merre keressük. Tavak mindenfelé, aztán találunk egy táblát, ami útba igazít. Kastély erre, kávézó arra, labirintus emerre, madárház amarra... Hogy mi?! Labirintus? Kiderül, hogy egy gyerekkori álmomat valósították meg: egy igazi sövénylabirintus, fejmagasság feletti bokrokkal, csak épp nem a házam van a közepén, hanem egy kis domb. A kastélyban nagyon szép termek vannak. Láthatjuk a Királynő hálószobáját, fürdőszobáját, hálókat, nappalikat, egy előkészített esküvői asztalt. A teraszon közelebbi ismeretségbe kerülök egy újabb pávával. Aztán indulunk tovább a parton, egy lugas következik, aztán elérjük a madárházat. Na, itt aztán tényleg ritkaságokat látni. Van például az a madár, amelyik a Guinness-nek a reklámjain szerepel.
És végre elérünk a Labirintushoz is. Bár csak huszonöt percünk maradt megtalálni a helyes utat, mert ötkor bezárnak. Megyünk, megyünk, balra, jobbra, hmm, jobbra. Á, mindjárt ott vagyunk, ó, ez a be
járat, vissza, balra, jaj, itt már jártunk, hú, majdnem. Segítőkész néni vezet egy csoportot a jó irányba, de mi még nem csatlakozunk. Emberek instruálják a középső dombon állva ismerőseiket kiáltozva. Egy idegesítően hangos gyerek rikácsolására egyszercsak visszarikkantok, de szerencsére nem nehéz itt lebújni. Már elméletem is van a tuti bejutásra, de sajnos letelik az idő, és megint összefutunk egy csoporttal. Felmegyünk a dombra, szétnézünk. Sajnos elbuktam, de majd legközelebb már tudom az utat.
Kifelé egyszerűbb: a domb alatt kis barlang, fény meg hanghatások, folyosó vezet ki egyenesen a Labirintus bejáratához. A kisautó már vár minket. Beszállunk. Indulás. Még pár kép, aztán megint a kasszánál vagyunk. Az üzletben veszünk valamit, ami azonban másik bejegyzés témája lehetne: egy kis papírsárkányt. Nemrég egy barátunkkal eregettünk sárkányt, és nagyon tetszett. Másnap j
ó szél van. Fel is engedjük. Csuda magas.

Ezt most megint nem hiszem el

A 4-es csatornán élőben műtenek ki egy agytumort. Az orvos kamerája adja az adást, s közben hívhatod telefonon, ha lenne kérdésed.
Surgery life.

Kedvencek ha összejönnek

Hát, 32(szőrtitú) lettem, és mint ilyen, szülinapi ajándékokkal lettem meglepve. Csak a dolog érdekessége, hogy most - Egy kivétellel - olyan emberek leptek meg, akikről tavaly ilyenkor még nem is tudtam. És kivétel nélkül csupa olyasmit kaptam, amik a kedvenc dolgaimhoz kapcsolódnak. Nem tudom, összebeszéltek-e, de lett egy Gyors autók kiskönyvém, dévédével, amiben írnak például az AstonMartinról is, amit, mint tudjuk, James Bond a leggyakrabban használ. És ha már Bond, kaptam egy képet is, amit ki lehet tenni a falra. Régi, feketefehér. Sean Connery látható rajta AZ Astonnak támaszkodva.
Babustól pedig egy igazi ritkaságot kaptam. Egy Tolkien könyvet. A címe: Mr. Bliss. ( Vagyis Boldogság úr) Eredeti saját rajzokkal van tele. Ilyenekkel. És egyik oldalon van a mese, a másik oldalon meg a rajz; és az eredeti kézirat.
1982-ben adták ki.

Leeds Castle - szóval

A egy héttel ezelőtti hétvégén megkaptam szombatra a szünnapomat, mellé meg a szünnapomat, amiből összesen nyolc van itt egy évben. Így a teljes hétvége szabad lett, saját - és persze Babus - nem kis örömére. Sajnos csak pár napunk volt felkészülni, hova menjünk, mert ilyenkor ( most már általában ) elutazunk valahova. Barátok ajánlották, én is láttam képeket, bár a vonat kicsit borsos, dehát régen ruccantunk ki, meg nincs is "olyan" messze. (Körülbelül 60 km.)
Egyszerűbb az interneten jegyet venni, és olcsóbb is, bár néha eléggé utána kell járni. Dehát most nem volt idő. Nem is emlékszem, mikor vettem menetjegyet pénztárban, sorban állva. Kicsit nosztalgikus volt.
Ülünk a vonaton izgatottan. Nagyjából egy óra múlva jön a mi megállónk, Hollingbourne. A kastélyhoz a legközelebbi megálló, gyalog talán 20-30 perc lehet. Gyönyörű sétálóidő, pont alkalmas ámulatba esni a hely láttán. Döbbenetes, mikor az ember rájön, London
tényleg nem Anglia. Az csak egy hatalmas város benne. Itt mindenki mosolyog, minden sarkon új mesehőst tudsz elképzelni a házakban, elöl hátul kert, ide jöjjünk lakni, oda menjünk lakni... De a kastélyt még nem látjuk.
Sétálunk tovább, terv szerint. És fél óra elteltével végre meglátjuk a kaput, ami bevezet a kastélyhoz. De, mint kiderül, nem csak ez tartozik a területhez, hanem egy hatalmas park is. Mezővel, erdővel, tóval. A belépőjegy kicsit drága, de valójában egy évig meg egy napig érvényes! Hátul a hely az aláírásnak, de szerencsére nem nézik meg, úgyhogy legközelebb másnak is oda tudjuk adni. De mielőtt egy tapodtat beljebb haladnánk, valami macskanyávogáshoz hasonló, elnyújtott hangot hallunk. Aztán a hang irányából kisvártatva "elővonul" egy igazi páva, aztán a párja is.

( folyt. köv. )

Leeds Castle

















































A legújabb kirándulásunk az egyik legkedvesebb is lett egyben.
Kastély parkkal, igazi labirintussal, madárkülönlegességekkel. S megéri letérni a javasolt utakról, mert tündéri kis településeken haladhatsz keresztül!

Ma már nincs Szabinak szülinapja

Májushat!


Ma van Szabi születésnapja!

Bármikor indulnék


Egy pár hete jártam egy zeneszerzőnél. A pianínó kottatartóján egy akkora ötvonalas, hangjegyes kézirat volt, amit eddig csak múzeumokban láttam. Épp egy szólódarabot írt alt énekesnek zongorakísérettel.
Sajnos nem tudom rábeszélni, hogy csináljunk valamit a hangszerével, ugyanis olyan éles annak a hangja, mint egy cimbalomnak. Jót nevetett is rajta, mikor félszegen közöltem, hogy ilyen meg olyan csúnya, s már nem is zongoraszerű igazán...
Na de a történetem nem erről szeretne szólni.
Kérdezte, mikor voltam utoljára Romániában. Nagyon furán néztem rá, mert azt hittem, összekeverte, honnan való vagyok. Ám mint kiderült, másnap utaztak Erdélybe a családjával, s kíváncsi volt, mint javasolnék.
Gyorsan kértem papírt és leírtam a drága kórusos élményeim legszebb helyszíneit, s még egy két elengedhetetlen szót:
PÁLINKA, TÖLTÖTTKÁPOSZTA, stb. (a káposzta szót - a legnagyobb meglepetésemre - ismerte)




Meglepett

A buszmegállóban várakozván egy kedves, nagyon apró nénike beszélgetésbe kezd a körüle állókkal. Mondja, milyen szép az idő, és mennyivel vidámabb így minden. Csak bólogattam rá. Majd meséli, ő eredetileg görög, és hát most biztos ott is csudajó idő lehet. Bólogatok, hogy igen. Folytatja, hogy érdemes mindenen inkább csak mosolygni, úgy könnyebb elviselni a dolgokat, különösen lányoknak, hisz annyi mindent lát az ember... mondja kifejezetten felém fordulva.
És akkor elkezdett beszélni a női fenekekről. Még mutogatott is hozzá.
Ez olyannyira leblokkolta az agyamat, hogy egy pillanat alatt elvesztettem a fonalat, és onnantól egy kukkot sem értettem abból, amit mondott.

Háttér


Van egy új növendékem a felnőtt csoportban. Úgy 50 év körüli, nagyon mosolygós krapek. És van ám egy komoly apropója, amiért elkezdett tanulni zongorázni! Meg akarja lepni a kedvesét, hogy megtanult egy-két darabot két kézzel zongorázni, méghozzá mindezt az esküvőjük napjára!


Jópofán néznek ki a teremben együtt a szintén elsőórás metálimádó(látszik is és mondta is), nagggyon hosszúhajú sráccal, és persze Peggyvel, aki egy kb 70-es, fekete, lelkes, szeretetreméltó teremtés.