Robi 2.

Sajnos még mindig nem volt alkalmunk azt a fránya kis robogójogosítványt megszerezni, ellenben a piacon már nézelődni kezdtem. Úgy olvastam ugyanis, hogy az oktatás alatt lehet ugyan bérelni kincstári mopedet, de egy napra majd £ 100, és mivel így is meg úgy is beruháznánk erre, legalább ezt spóroljuk meg, vagy ha úgy tetszik, nyerjük vissza. Ráadásul egy kevés gyakorlatot is szerezhetünk pluszban. ( Persze szigorúan felügyelet mellett, csakis egy kihalt parkolóban, távol minden élőlénytől, éjszaka vagy napfogyatkozás alkalmával. )
És mindehhez még hírértékű, hogy múlt héten az újság cikket hozott le, mégpedig az újonnan forgalomba kerülő, teljesen elektromos robogókról! Ami amellett, hogy zöld, vagyis vigyáz a világra, a városban való jövés-menéshez elegendő sebességet produkál, nem kell útadót fizetni, vagyis olcsó fenntartani, sőt a benzingőz sem csap meg. A szükséges "üzemanyagot" a falból nyerjük. Vagyis k#*!§đ olcsó fenntartani!
Azt írja az újság, hogy nyolc óra töltés után 50 mérföldet képes megtenni az, amelyiknek 1000W a teljesítménye. Nyilván növekedni fog a villanyszámlánk ( amit történetesen éppen most fizettünk be ) de azt is írja az újság, hogy pennikre jön majd ki egy mérföld. De az se baj, ha a számolgatás ellenére útközben
kezd merülőbe a moci, ugyanis még azt is írja az újság, hogy a következő 6 évben 25000 töltőpont épül Londonban. Jelenleg is van 78 UK-szerte.
Aki hajlandó hírlevél veszélyének kitenni a postaládáját, meg persze van kellő program a számítógépén, hogy lássa, az elolvashatja a cikket itt.
Vagy itt van pár honlap, ahol rendelni ( vagy persze képeket nézni ) lehet:
UK Eco Scooters
Zippe Electric Mopeds
E-City Wheels
xero electric vehicles
zepii.com
gnewt.rombla.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése