Két hét. Eddig ez volt a leghosszabb szabadságunk. Mégis kevésnek
tünt, mert egyikünk otthonában sem tudtunk eltölteni többet, mint egy
este, egy nap meg egy reggel. De arra azért elég volt, hogy végülis
mindenkire jutott, akit beterveztünk.
Elöször "londoni" barátainkat látogattuk meg, Juditot es Robit, akik
szépen épülö házukban szállásoltak el minket három kellemes estére. A
kislányok nönek, mint a gomba, alig ismertünk rájuk. Reggelente együtt
mentünk sétálni meg oviba.
A három napban fogorvoshoz jártunk, de sajnos pont az utolsó nap
történt egy kis baj, ami megakadályozta, hogy szeretett kórusunk
tagjaival, barátainkkal találkozhassunk. A kis extra herce-hurcát meg
egy kis ijedtséget kivéve azonban nagyobb baj nem esett, söt, ez volt
életem legkellemesebb fogászati élménye. Egyedül csak a feldagadt
arcom meg a sármos féloldalas mosolyom árulkodott a dologról, de
kitartó antibiotikumozás és jegelés segített a dolgon. Így lett az
arcom piros, lilából kék, aztán zöld, meg sárga. Megjártam a nemzeti
lobogó minden árnyalatát, magyart, britet egyaránt. Sajnos tejterméket
és pálinkát nem lehetett fogyasztani, illetve a vérnyomásom emelésétöl
is tartózkodnom kellett.
(Érdekes tény, hogy a fiúk egytöl egyig javasolták a pálinkát, a
lányok viszont óva intettek. Kivéve Nyuszi barátnönket, ö is mellette
volt.)
Szóval, a születésnapomon végülis még csak narancslével koccicntottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése