Jelentkezéseket küldök szerteszét.
Néha aztán felhívnak, és megbeszélünk egy interjút. Így volt ez a múlt
héten is, amikor egyszercsak csörgött a telefon, és mondták, hogy
beküldtem, és ugye érdekel, és ezmegaz, ésakkor jövő kedden ráéreke.
A leginkább "dzsembori"-nek ejtendő helyen a gyakorlatilag születéstől
öt évig terjedő gyerekekkel foglalkoznak. Nagyon emlékeztetett a
zeneovira, csak több mozgással, és kevesebb zenével. Úgy hívtak minket
( egy csapatot keresnek, szerintem 3-4 főt, amúgy 9-en voltunk, én és
még egy fiú ), hogy alkalmunk nyílt bepillantani a foglalkozásba. Az
interjú ezt követte.
Ami két részből állt, csoportos és egyéni. Először is körbe álltunk,
mint a gyerekek, mi meg egy lány a személyzetből. Egy másik meg
jegyzetelt. Énekeltünk, ugráltunk, rázogattuk a kezünket, lábunkat.
Aztán leültünk, és bemutatkoztunk, név, pár tudnivaló. Aztán jött a
vicces rész: kaptunk papírt meg tollat, hogy írjuk le emlékezetből,
amit hallottunk egymástól. Hm. Jópofa!
Utána volt egy gyakorlati feladat, mindenki húzott egy cetlit, amin
témakör volt 3 részfeladattal. Volt csirkés meg farmos meg utazásos
téma, én a kempingezést húztam. Azon belül is sátrazás, tábortűz
rakása és kalandösvény. Ja, és egyet énekelni is kellett. És akkor
egyenként oktatóvá váltunk, a többiek meg gyerekekké, és be kellett
mutatnunk a kreativitásunkat, az összes ott fellelhető játék és
berendezés segítségével. Hát, hosszú lenne mind leírni, de azt hiszem
remekül megoldottam a dolgot, a végén még egy kincskeresésre is
futotta, és a piros X jelezte helyen - ahova előbb elrejtettem - a
gyerekek megtalálták a Kincset; egy üres műanyag dobozt - magyarázatom
szerint egy nagy adag képzelőerőt.
Aztán már csak az egyéni interjú maradt hátra, egy kérdőív meg az
L-beszélgetés. Mondták, hogy kéthárom napon belül hívnak, hogy mivan.
Jól elhúzódott a dolog, szegény Babus már aggódni is kezdett. Fél
kilenckor tudtam meg az időt, pedig 4re mentem. Na mindegy, legalább
jól éreztem magam, most már csak hívjanak.
