Dolgos hétköznapok

Már nyilvánvalóan mind tudjátok, hogy otthagytam a kocsmát, mint eb a
Szah*rát, mert a munka nem volt sem kvalifikációhoz mért, sem
családbarát. Minthogy azonban a lelkes Blogolvasók eleddig semmi hírt
sem kaptak olyanról, hogy új munkám lenne, joggal merül fel a kérdés,
mi a pikulával töltöm az időmet helyette. Még nem is írtam a róla,
csak meséltem személyesen, akinek tudtam. De ha nem rémlik, itt a
rövid sztori.
Van Londonban a sok másik között egy olyan zeneiskola is, amit
magyarok alapítottak, pár barátunk is tanít ott, és egy úgynevezett
Kodály-módszert vesz alapul. (Közép-Európából származik, állítólag
nagggyon jó...) Az év elején - többek között - ide is adtam be
életrajzot. Aztán vártam. Aztán megint vártam. Aztán, - épp mielőtt
kiment volna a fejemből,- levélben megkeresett az igazgató.
Leveleztünk, aztán megint leveleztünk, végül pedig találkoztunk.
Nagyon kedves volt. Megbeszéltük, hogy az előéletemmel nem lenne gond,
de az itteni szokások és dörgések felvétele végett nem ártana, hogyha
ellátogatnék néhány órára. Példának a zeneovit mondta, ahol egészen
piciktől a "mingyártiskolásleszek" korig járnak a kölkök.
így is tettem, a szabadnapomon bejárogattam. Aztán otthagytam a
kocsmát, - mint már tudjátok, - hogy akkor "rendesen" is járhassak,
akkoriban még kicsit remélve, ez majd jól előrelendíti az ügyemet. Ha
így is lett, az idő eltelt, s azóta is bejárok. S ugyan elég
valószínű, de még nem teljesen biztos, hogy akkor viszlát
szeptemberben, tárt karokkal. Igaz, már nagyon vágom, mit is kell
csinálni egy órán. Olyannyira, hogy a múlt héten az egyik tanár
felajánlotta, hogy az egyik csoportban egy dal erejéig átvegyem az
irányítást. Persze izgultam kicsit, de azt hamar elnyomta az a jópofa
érzés, amit csak akkor érezhet az ember, amikor egy zeneórán tizennégy
hatéves között üldögélve nótázgat.
Képzelhetitek!
Nehéz felnőni...