Sokszor jönnek a kocsmába jókedvű emberek, és néhányról hamar kiderül, hogy magyarok.
Vagy egymás között beszélgetnek, vagy van úgy, hogy meghallom az akcentusból.
Így volt ez a múltkor is, amikor két asztalnyi társaság kért inni tőlem. Mikor megtudták, hogy egy nyelvet beszélünk, örültek, hogy így kicsit könnyebb lesz, aztán jöttek a Miótavagyittkinn, és Hogytetszik kérdések. Aztán mikor megmondtam, honnan jöttem, akkorát nevettek, hogy még!
- Ajkai vagy!? Mi is!
Kiderült, ismerik az egész családomat, mikor mondtam, hogy Anyukám az órás a Hélioszban. Mondták, hogy majd megmondják neki otthon, hogy látták a fiát kint Londonban, az első kocsmában, ahova betértek. Mondtam, hogy akkor szépen ki lesznek szolgálva, csak ne mondjanak rólam rosszat, mer kikapok, ha egyszer hazajutok. ( Persze nem. )
Meg azt is mondtam, hogy pont egy hónappal előttük ült itt Ő is, talán ugyanannál az asztalnál.
Ígérték, hogy még egyszer visszajönnek, akkor enni is. Úgy is lett, persze fisencsipszet ettek. Búcsúzóul még jól kezetfogtunk, remélem, jól emlékszem, Eczli úrnak hívták az urat ( vagy Etzli? ), nem tudom, Anyu, neked ismerős a név? De majd úgyis odaszólnak, nemigaz?
Hát, azt hiszem, erre mondják, hogy kicsi a Világ.
A fenébe is! Legközelebb Amerikába megyek... :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése