Az úgy volt, hogy elindulás előtt kiugrottam a szeméttel.
Nem nagy ügy - gondoltam, kirakom a kukába, visszalépek, cipő, kalap, kabát, és indulok.
Csakhát ezek a fránya londoni ajtók olyan biztonsági záras-féle-ajtók. Ami olyan, hogyha becsukódik mögötted, akkor csak kulccsal lehet nyitni.
Persze a kulcs a kabátom zsebében volt, nem pedig a nadrágoméban. Amikor mentem visszafelé, és csuktam be a bejárati ajtót, azon nyomban hallottam, ahogy a légnyomás behúzza a lakás ajtaját, és kattan a zár.
Persze nem estem kétségbe, de már indulási idö volt. Tudtam, akárkit hivnék, úgysincs kulcsa, és nem is érne oda idöben. S akkor elindultam a munkába - pontosabban Babus elé, és onnan melóba - sállal a nyakamban, pulóverben, és papucsban.A mühelybe érve aztán Babus meglátott.
Általában szeretem Babust megnevettetni.
Papucs! Elképzlte, ahogy a metrón ülök papucsban. Mondtam neki, hogy emelt fövel mentem, hogy az emberek a szemembe nézzenek inkább.
A mühelyben kaptam mellényt, kabátot, este haza pedig a dolgozós cipömben mentem.
Régen nevettem akkorát! (Őszintén, alig bírtam abba hagyni)
VálaszTörlésTi jól jártatok, mert legalább elviszik a szemetet! Itt a belgák megijedtek a téltől/fagytól, s 1,5 hetes szeméthegyek a hókupacok alatt! :-) Á
VálaszTörlés