Talán egyszer láttam ezelőtt pávát, talán Pápán járván, de a kastély területén sokszor nyílik rá lehetőségem. Színesek, gyönyörűek, és messzire elhallatszik a hangjuk. Sőt, akár csak a változatosság kedvéért, találkozunk egy albínó pávával is. Aztán tópart, vízimadarak, növényritkaságok. És a Kastély még mindig sehol...

Aztán egyszercsak mégis. Igaz, először elbújva egy fa mögé, de már tudjuk, merre keressük. Tavak mindenfelé, aztán találunk egy táblát, ami útba igazít. Kastély erre, kávézó arra, labirintus emerre, madárház amarra... Hogy mi?! Labirintus? Kiderül, hogy egy gyerekkori álmomat valósították meg: egy igazi sövénylabirintus, fejmagasság feletti bokrokkal, csak épp nem a házam van a közepén, hanem egy kis domb. A kastélyban nagyon szép termek vannak. Láthatjuk a Királynő hálószobáját, fürdőszobáját, hálókat, nappalikat, egy előkészített esküvői asztalt. A teraszon közelebbi ismeretségbe kerülök egy újabb pávával. Aztán indulunk tovább a parton, egy lugas következik, aztán elérjük a madárházat. Na, itt aztán tényleg ritkaságokat látni. Van például az a madár, amelyik a Guinness-nek a reklámjain szerepel.
És végre elérünk a Labirintushoz is. Bár csak huszonöt percünk maradt megtalálni a helyes utat, mert ötkor bezárnak. Megyünk, megyünk, balra, jobbra, hmm, jobbra. Á, mindjárt ott vagyunk, ó, ez a bejárat, vissza, balra, jaj, itt már jártunk, hú, majdnem. Segítőkész néni vezet egy csoportot a jó irányba, de mi még nem csatlakozunk. Emberek instruálják a középső dombon állva ismerőseiket kiáltozva.

Kifelé egyszerűbb: a domb alatt kis barlang, fény meg hanghatások, folyosó vezet ki egyenesen a Labirintus bejáratához. A kisautó már vár minket. Beszállunk. Indulás. Még pár kép, aztán megint a kasszánál vagyunk. Az üzletben veszünk valamit, ami azonban másik bejegyzés témája lehetne: egy kis papírsárkányt. Nemrég egy barátunkkal eregettünk sárkányt, és nagyon tetszett. Másnap jó szél van. Fel is engedjük. Csuda magas.
