Amikor elmegyek valakihez hangolni, akkor látom annak házát, látom a családját, s a végén van egy nagyon izgalmas pillanat, amire az első pillanattól gondolok, mikor belépek a házba...
A munkám befejeztével megkérem azt, aki tud játszani, hogy próbálja ki a hangszert. Itt derül ki minden. Kinek csináltam, és (legyünk őszinték) tényleg megérte-e. Olykor-olykor elkeseredem, ha ekkor derül ki, hogy már senki sem használja, vagy a 3 éves kisfiú ököllel mért ütéseit kell kiállnia. Mert ekkor jövök rá, hogy feleslegesen csináltam újra és újra a tökéletlen részeket.
Nem így a múltkor Mrs. Scatchard-nél.
Igazán papírból volt a bőre. A 80-as éveiben járhat már. Nem tudtam, mire számíthatok.
Odalépegetett a pianínóhoz, leült és elkezdett zongorázni. Nem minden hang szólalt meg, amihez hozzáért, mert olyan gyenge volt a keze. De akkor is. Szalonzenét játszott.
Muzsikált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése