Kacsalábon
..., aztán eljött a múlt hét, és gondoltam, lakást találni csak nem lehet olyan bonyolult dolog! Elvégre Londonban vagyunk, minden nap újabb és újabb lakások kerülnek kiadásra. Gondolkozni azonban tilos; ugyanilyen gyorsan ki is veszik őket. Csakhogy ezelőtt csak a lakásnézés fázisáig jutottunk, másnap meg a szabadkozás a telefonban, hogy végülis most miért nem tetszett.
Szóval sikerült megbeszélni két találkát 1, illetve 2 órára. Meg is néztük, és hallatlan szerencsével mindkét helyen úgy láttuk, hogy oda akár mehetnénk is. Nem volt vállvonogatás, meg hátnemtudom, hanem fogtuk magunkat, beültünk a legközelebbi kocsmába, amit viszont nagyon ötletesen dekoráltak Halloween-esre, és egy-egy ivólé mellett kitárgyaltuk mindkét lakás előnyét, hátrányát, de már akkor tudtuk, a kettő közül az egyik a szerencsés választott lesz, ahol kis életünk nagy fonalát tovább gombolyítjuk majd.
Nos, jelenthetem, megvan a nyertes! Innen, ahol most lakunk, kábé húsz percre található, az N13-ban, kicsit északabbra. Nekem kicsit többet kell majd mennem munkába, de mindenképp megéri a fáradtságot a nyitott ablakon át beáradó friss zöld fű képe, és az esti kádban való ázás...
Pontos címet később. Addig a képek, amik a hirdetés mellett voltak mellékelve.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon szepnek nez ki! Gratulalok! :)
VálaszTörlésQuantum of Solace-t lattatok mar? :)