A metrók bejáratánál mindig szól valami zene. A hozzánk közeliben általában klasszikus.
A centrumban viszont akadnak olyan megállók, ahol élő zenészek, élő zenével szórakoztatják az utazó közönséget (végre igazi értelmet nyert ez a szókapcsolat).
Így esett, hogy egyszer épp együtt hömpölyögtem a tömeggel az átszálláshoz használatos, soha véget nem érő folyosókon, mikor hallom, hogy egy basszusgitáros játszik valahol. Egy perc mulva már meg is pillanthattam a zenészt teljes erősítőfelszereléssel maga mögött, aki egy sarokban virgázott a hangszerén.
A poén, cseppet sem poén, ám annál inkább döbbenetes: nem volt jobb keze a srácnak. A felkarjára szerelt kis pengetővel játszott a hangszeren. És oly meglepő volt, hogy a tömeg lelassult és érezhetően egy mondat lebegett a levegőben.
Mi a lehetetlen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése