A héten megint voltam annál a néninél, akinek a lakásában szeretnék megöregedni. Annyira nyugodt és egyszerű és... tökéletes.
Ám sajnos rájöttem, hogy nem igazán hall, mert mikor befejeztem a hangolást és megkérdeztem, merre találom a mosdót, visszakérdezett: mennyi lesz?
Vagy!
Az is lehet, hogy még attól is jobb fej a néni, mint hittem és baromi jó humorral rendelkezik.
Nem volt könnyű, de már túl vagyunk a nehezén
Egy éve volt tényleg, hogy kijöttünk. Te jó ég!
Nagyon sok olyan pillanat volt, amit mindenkinek szívesen kívánnék.
Például mikor Szabit visszahívták az interjú után az utcáról, hogy jöjjön csak vissza egy pillanatra, mert mégiscsak lenne itt máris valami állás (a mai napig is ott van). Vagy amikor egy este felhívott a zeneiskola igazgatója, hogy inkább hagyjam ott a szobalány munkát, felvesz egész állásba.
Vagy, mikor első este a saját albérletünkben megpróbáltam megfőzni az aznap vásárolt lábasban egy kétfogásos vacsorát.
S akadt olyanból is bőven, amit senkinek sem kívánnék. Mikor még nem tudtuk, hol fogunk aludni aznap, nincs munkánk, nincs pénzünk, éhesek vagyunk, kóválygunk az utcákon, s én sírva megyek Szabi után az utcán...
Akárhogyis, minden egyes pillanatért hálás vagyok, mert megérte.
Nagyon sok olyan pillanat volt, amit mindenkinek szívesen kívánnék.
Például mikor Szabit visszahívták az interjú után az utcáról, hogy jöjjön csak vissza egy pillanatra, mert mégiscsak lenne itt máris valami állás (a mai napig is ott van). Vagy amikor egy este felhívott a zeneiskola igazgatója, hogy inkább hagyjam ott a szobalány munkát, felvesz egész állásba.
Vagy, mikor első este a saját albérletünkben megpróbáltam megfőzni az aznap vásárolt lábasban egy kétfogásos vacsorát.
S akadt olyanból is bőven, amit senkinek sem kívánnék. Mikor még nem tudtuk, hol fogunk aludni aznap, nincs munkánk, nincs pénzünk, éhesek vagyunk, kóválygunk az utcákon, s én sírva megyek Szabi után az utcán...
Akárhogyis, minden egyes pillanatért hálás vagyok, mert megérte.
Ünnep éj 3.
Pont egy éve ilyenkor nagy-nagy izgalom volt Érden. 2008 február 20-án, a hajnali órákban indult ugyanis a gép, ami aztán a mostani életünkbe röpített minket. Emlékszem, majdnem lekéstük a becsekkolást, aztán mégsem, s míg az utolsó pillantásokat váltottuk integetve, a reptéri parkolóellenőr szemfüles volt, és kiosztott egykét cetlit.
Aztán jött London, másnap az interjú Enfieldben a zenesuliban, aztán a lakás és álláskeresés, a többi meg már történelem.
Szóval február 20, vagyis a "Kijövés napja"...
Háromnegyed tizenegy. De gyorsan elszállt egy év...
Aztán jött London, másnap az interjú Enfieldben a zenesuliban, aztán a lakás és álláskeresés, a többi meg már történelem.
Szóval február 20, vagyis a "Kijövés napja"...
Háromnegyed tizenegy. De gyorsan elszállt egy év...
Ünnepély 2.
(Folyt...)
Aztán, ugye, itt volt a hétfői nap, február 16, ami drága kis feleségem nevének a napja. Volt hát nagy titkolózás, merthogy most nagyon klassz ötletem volt a meglepetést illetően. Különböző okokból kifolyólag, ami kevésbé volt pozitív, és egy másik bejegyzés témája lehet, ámde szerencsésen, Babus már délután 3kor otthon volt. Én pedig olyan valamit tartogattam Neki, ami este volt ugyan, de időben el kellett indulnunk. Persze próbált kérdezgetni, hogy még metrózunk is, meg mikor megyünk, de sikerült úgy intézni, hogy tök jó időben mentünk és érkeztünk.Ahogy kiértünk a metróból, rögtön mondtam Neki, hogy akkor most odaadom az ajándékát, Ő meg tök izgult. Aztán így is tettem; a következő pillanatban kis papírfecnit tartott a kezében. Ránézett. Két jegy volt az. Mosolygott. Átnéztem az utca túloldalára, ahol ezt láttuk. Akkor már tudta, hogy előadásra jöttünk.
A Wicked! című musical egy újabb a londoni, baromira népszerű darabok közül. Szerencsére sikerült szereznem jegyet.
(Nem így a másikra, amit még szerettem volna, az Oliver! -re, amiben Rowan Atkinson játszik! Aki nem ismerte fel erről a képről, annak itt egy másik.)
A történet az Óz a Csodák csodája című örökzöldre épül, mégpedig előzmény formájában. A fő szerepben a későbbi kedves nyugati, és a gonosz - angolul wicked - keleti boszorkány, aki, mint kiderült, már eleve zöldnek született. Kiderül az is, hogy szegény csak jót akar, de előkerülő varázsereje miatt alaposan félreértik.
A fogadtatás a nézők részéről nagyon meglepett. Amikor egy új szereplő tűnt fel a színpadon, hatalmas taps fogadta. Hasonlóan, mint nálunk, mikor Kulka János belép, csak itt úgy, mintha Tom Cruise jönne be. Szóval sokan már nem először látták, ami nem csoda, tekintve, hogy 2006 ősze óta megy a darab. És ezen az estén IS teltházzal. Nos, azt hiszem, teljesen megértjük a visszatérő nézőket. Elejétől a végéig nagyon élveztük. A képi világot olyan hatásokkal dolgozták meg, mintha a moziban ültünk volna. Fények, hangok, kórus. A szőke boszi sajnos túlvibrálta a hangját, de amúgy jó volt, a zöld pedig csak simán fenomenális.
Három dolog tetszett előadás közben. Az egyik, hogy kiderült, Óz az nem a fickó a függöny mögött, hanem az ország, ahol ő a varázsló. (Wizard of Oz, Land of Oz). A másik, hogy Smaragdvárosban a varázsló, mint valami látványosság volt beharangozva, szórólapokkal, bohócokkal, ahogy kell. A harmadik, hogy például a Bádogemberről meg a Madárijesztőről is kiderül: eredetileg volt szívük és eszük is...
További videók a honlapon, meg a youtube-on persze.
Aztán, ugye, itt volt a hétfői nap, február 16, ami drága kis feleségem nevének a napja. Volt hát nagy titkolózás, merthogy most nagyon klassz ötletem volt a meglepetést illetően. Különböző okokból kifolyólag, ami kevésbé volt pozitív, és egy másik bejegyzés témája lehet, ámde szerencsésen, Babus már délután 3kor otthon volt. Én pedig olyan valamit tartogattam Neki, ami este volt ugyan, de időben el kellett indulnunk. Persze próbált kérdezgetni, hogy még metrózunk is, meg mikor megyünk, de sikerült úgy intézni, hogy tök jó időben mentünk és érkeztünk.Ahogy kiértünk a metróból, rögtön mondtam Neki, hogy akkor most odaadom az ajándékát, Ő meg tök izgult. Aztán így is tettem; a következő pillanatban kis papírfecnit tartott a kezében. Ránézett. Két jegy volt az. Mosolygott. Átnéztem az utca túloldalára, ahol ezt láttuk. Akkor már tudta, hogy előadásra jöttünk.
A Wicked! című musical egy újabb a londoni, baromira népszerű darabok közül. Szerencsére sikerült szereznem jegyet.
(Nem így a másikra, amit még szerettem volna, az Oliver! -re, amiben Rowan Atkinson játszik! Aki nem ismerte fel erről a képről, annak itt egy másik.)
A történet az Óz a Csodák csodája című örökzöldre épül, mégpedig előzmény formájában. A fő szerepben a későbbi kedves nyugati, és a gonosz - angolul wicked - keleti boszorkány, aki, mint kiderült, már eleve zöldnek született. Kiderül az is, hogy szegény csak jót akar, de előkerülő varázsereje miatt alaposan félreértik.
A fogadtatás a nézők részéről nagyon meglepett. Amikor egy új szereplő tűnt fel a színpadon, hatalmas taps fogadta. Hasonlóan, mint nálunk, mikor Kulka János belép, csak itt úgy, mintha Tom Cruise jönne be. Szóval sokan már nem először látták, ami nem csoda, tekintve, hogy 2006 ősze óta megy a darab. És ezen az estén IS teltházzal. Nos, azt hiszem, teljesen megértjük a visszatérő nézőket. Elejétől a végéig nagyon élveztük. A képi világot olyan hatásokkal dolgozták meg, mintha a moziban ültünk volna. Fények, hangok, kórus. A szőke boszi sajnos túlvibrálta a hangját, de amúgy jó volt, a zöld pedig csak simán fenomenális.
Három dolog tetszett előadás közben. Az egyik, hogy kiderült, Óz az nem a fickó a függöny mögött, hanem az ország, ahol ő a varázsló. (Wizard of Oz, Land of Oz). A másik, hogy Smaragdvárosban a varázsló, mint valami látványosság volt beharangozva, szórólapokkal, bohócokkal, ahogy kell. A harmadik, hogy például a Bádogemberről meg a Madárijesztőről is kiderül: eredetileg volt szívük és eszük is...
További videók a honlapon, meg a youtube-on persze.
Ünnepéj
Az elmúlt - és elkövetkező - napokban az évszakhoz képest megsűrűsödtek - nek - az úgynevezett jeles napok.
Mindenki tudja, hogy errefelé mennyire megünneplik a Valentin-napot. Ha nem tudjátok, hát nagyon. Már jó előre várják, a Karácsonyi idő végeztével beköszönt a boltokban, a kirakatok rózsaszínűek, pirosak lesznek, minden csupa szív meg szeretet, mindenkit elönt a boldogság. (Elnézést a gyengébb idegzetűektől...) Ez, mint azért otthon is tudni, február 14-én tartandó ünnep. Ez alkalomból, mivel délután-este dolgoztam, elmentünk ebédelni egy étterembe. Egy marokkóiba. A hely nagyon tradícionális, és hihetetlenül alkalmas lenne egy nagy baráti beülésre. Nagyon érdekesen alakították ki: egy belső udvarból nyílik, de úgy, hogy kívül is le lehet ülni, szóval séta közben egyszercsak azt veszed észre, hogy éppen egy éttermen mész keresztül. Valami vegyestálat kértünk, de ha ez a valódi marokkói nemzeti ízvilág, akkor az ott eltöltött idő inkább volt élmény, mint kulináris élvezet. Valahogy a kuszkusz nem elég ízes, bár nekem a humusz jobban ízlett, mint Babusnak. Készült pár kép telefonnal, de amíg azt közzétesszük, nézzétek meg itt!
(folyt. köv. mingyárt)
Mindenki tudja, hogy errefelé mennyire megünneplik a Valentin-napot. Ha nem tudjátok, hát nagyon. Már jó előre várják, a Karácsonyi idő végeztével beköszönt a boltokban, a kirakatok rózsaszínűek, pirosak lesznek, minden csupa szív meg szeretet, mindenkit elönt a boldogság. (Elnézést a gyengébb idegzetűektől...) Ez, mint azért otthon is tudni, február 14-én tartandó ünnep. Ez alkalomból, mivel délután-este dolgoztam, elmentünk ebédelni egy étterembe. Egy marokkóiba. A hely nagyon tradícionális, és hihetetlenül alkalmas lenne egy nagy baráti beülésre. Nagyon érdekesen alakították ki: egy belső udvarból nyílik, de úgy, hogy kívül is le lehet ülni, szóval séta közben egyszercsak azt veszed észre, hogy éppen egy éttermen mész keresztül. Valami vegyestálat kértünk, de ha ez a valódi marokkói nemzeti ízvilág, akkor az ott eltöltött idő inkább volt élmény, mint kulináris élvezet. Valahogy a kuszkusz nem elég ízes, bár nekem a humusz jobban ízlett, mint Babusnak. Készült pár kép telefonnal, de amíg azt közzétesszük, nézzétek meg itt!
(folyt. köv. mingyárt)
További agyament szerszámos táskák
Ecco:
Fehér.
Ki az az őrült, aki úgy gondolta, érdemes szerszámost fehér színből ... most dísznek lesz, vagy dolgozni?
Fehér.
Ki az az őrült, aki úgy gondolta, érdemes szerszámost fehér színből ... most dísznek lesz, vagy dolgozni?
Biztos van, akinek ez praktikus. Elképzelem, ahogy ezzel közlekedem például a metrón? Hehe!
Azért megmutatom álmaim szerszámos táskáját is:
De sajnos nem lehet az enyém, mert több, mint 50fontba kerül.
Jóreggelt!
Utazom a buszon kora reggel, szokás szerint. Alukálok is kicsikét a korai időpontra való tekintettel, szokás szerint. Egyszercsak valaki, akiről nem tudom, kicsoda, fogja magát, és felébreszt. Csak egy pillanatra hittem azt, hogy az ellenőr lesz az, mert ő jogosult lenne ellenőrizni a bérletemet. De a pillanat elteltével azonnal magamhoz térve láttam, hogy nem egyenruhában van. Nem az ellenőr volt, hanem egy alak volt az. És nem is bérletet kért, hanem pénzt. 2 fontot. De aztán nem kapott, hanem ment tovább.
De igazán hálás is lehettem volna neki. Pont kettővel az én megállóm előtt keltett föl...
De igazán hálás is lehettem volna neki. Pont kettővel az én megállóm előtt keltett föl...
Barátok, ha találkoznak
Van itt nekünk ez a kedves pár-barátunk, Nati meg Isti, akik most már feleség és férj, és segítettek elindulni, mikor kijöttünk Londonba. Mindkettejüknek a hetekben volt a szülinapja, találkoztunk mindkét alkalomból. Ez elég ritka eseménysorozat, mivel kábé 3-3,5 órára lakunk egymástól, és ha középtájt találkozunk, akkor is utazni kell. Lényeg, hogy most találkoztunk. Apropóul szolgált egy koncert is. Csak hogy Nati számára volt egy igazi nagy meglepetés: régi barátnője, de Babusé is, meg Istié, szóval mindenki ismeri, még a Kórus is, elhatározta, hogy Londonba költözik, és szerencsét próbál. Na és a meglepetés az volt, hogy ott a koncertnen találkoznak.
Úgyhogy most megint hárman vagyunk egy kicsit itthon, Niki éppen életrajzot nyomtat a wood green-i könyvtárban, reméljük, sikerül neki találni valamit.
(Róla azért, ha valaki mégsem ismerné, érdemes tudni, hogy Indiába is elment már, és nagyon szerette.)
Úgyhogy most megint hárman vagyunk egy kicsit itthon, Niki éppen életrajzot nyomtat a wood green-i könyvtárban, reméljük, sikerül neki találni valamit.
(Róla azért, ha valaki mégsem ismerné, érdemes tudni, hogy Indiába is elment már, és nagyon szerette.)
O. Ó.
Na jó, hát ilyet még én sem láttam.
Most félöklömnyi felhődarabok hullanak alá az égből. Végülis hívhatjuk havazásnak is.
Nem tudom, mi lesz itt így...
Kuantum
Hajdanában-danában, mikor még kedves kórustársunk, Kristóf vendégségben járt nálunk, elmentünk a moziba, megnézni egy jó kis filmet. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, lassanként új dolgok történtek, ezért aztán elmaradt a jelentés. Aztán otthoni utunk során valaki rákérdezett, és ennek az eredménye egy rövid kritika.
Szóval a film tetszett. Eléggé. Sajnos nem annyira, mint a Casino Royale, amibe azóta is gyakran belepillantok ( vagy inkább belebámulok... ) Tetszett, hogy ugyanott kezdődik a film, mint ahol az előző rész abbamaradt, gyakorlatilag egymás után nézhetnénk meg a két filmet. Én személy szerint bírom az "új" Bondot, aki előbb üt, mint kérdez. A legjóképűbb még mindíg Sean, a legsármosabb Pierce, de a könyvekhez talán a mostani áll a legközelebb. A film mozgalmas volt, élvezhető, minőségben nem maradt el az előzőtől. Talán nem volt annyira erőszakos sem. Tetszett továbbá, hogy a főhősnő szakított a hagyományokkal, és nem feküdtek össze a film végéig. Persze akadt azért erre más, de az csak egy mellékes szál.
De amiről érdemes írnom, az a film zenéje. Három nappal a bemutató előtt már megvettem, és azóta is egyfolytában hallgatom. Egyik kedvencem, nagyon ügyesen rejtegeti a Bond-témát, és érdekesen használja például a gitárt.
Katt a képre...
Ha hó...
Tegnapelőtt reggel, ahogy szoktam, kelek föl, jó korán. Mégis azt gondoltam először, hogy elaludtam, olyan világos volt odakint. De aztán kinéztem az ablakon, és megdöbbenve láttam, hogy havas a táj. Havazott. És azért volt olyan világos. Nos, elindultam munkába, hogy pont jön a busz, várom, várom, semmi. Más sem volt a megállóban, úgyhogy kimentem elmentem a főútig, ahol több busz jár. Emberek a megállóban. Az információs kijelzőn semmi. Hallom ám, hogy a boltból kijövő ember mondja, nincsenek buszok. Micsoda!? A metró legalább húsz perc gyalog! De semmi baj, kiderült, csak 16 perc. Telefon a hotelba, kések, nemtom, mennyit. Metró, tömeg, hatalmas sor. Ekkorra már világossá vált, sehol nem jár busz. Bejutpttam. Peron, mint a heringek. Következő vonat 9 perc múlva jön. Ekkor akarok először írni Babusnak, de nincs tiraratérerő. Várunk, jön, tele van, elmegy. A másodikra már fölférek. Minden megállóban tömeg, állnak az ajtóban, a vezető szól hátra hangosban. Tovább. Végre megérkezünk. Kiszállok, fölérek.
Egy órát késtem. Át sem öltöztem, rögtön havat söpörtem. Seprűvel, hólapát nincs. Állítólag nem kapni. Élveztem, bár kicsit hideg volt. Beér a főnököm, M. Kérdezi, ezt mind én csináltam-e. Mondom, igen. Kítűnő munka, mondja, de most már menjek be.
Szóval láttam, hogy Londonban nemigen tudnak mit kezdeni a hóval. Az autók fényszóróin áll a hó, a lámpa nem az utat világítja meg, hanem a havat a fényszórón. Tök lassan haladnak. Mert ugye nincs téligumi. Nincs felszíni közlekedés, a város meghal. Láttam egy lányt, aki úgy tipegett a magassarkú csizmában, hogy látszott, bármikor hanyattvágódhat. Nem láttam egyetlen hókotrót, sószórót sem.
Persze, van vicces oldala is a dolognak.Emberek teljesen hétköznapi helyzetekben fényképezik egymást a hóban, gépekkel mászkálnak. Állítólag 18 éve nem volt ilyen havazás. M., a főnököm is kérdezte, láttam-e már ilyet valaha. Mondtam, igen.
Otthon.
Egy órát késtem. Át sem öltöztem, rögtön havat söpörtem. Seprűvel, hólapát nincs. Állítólag nem kapni. Élveztem, bár kicsit hideg volt. Beér a főnököm, M. Kérdezi, ezt mind én csináltam-e. Mondom, igen. Kítűnő munka, mondja, de most már menjek be.
Szóval láttam, hogy Londonban nemigen tudnak mit kezdeni a hóval. Az autók fényszóróin áll a hó, a lámpa nem az utat világítja meg, hanem a havat a fényszórón. Tök lassan haladnak. Mert ugye nincs téligumi. Nincs felszíni közlekedés, a város meghal. Láttam egy lányt, aki úgy tipegett a magassarkú csizmában, hogy látszott, bármikor hanyattvágódhat. Nem láttam egyetlen hókotrót, sószórót sem.
Persze, van vicces oldala is a dolognak.Emberek teljesen hétköznapi helyzetekben fényképezik egymást a hóban, gépekkel mászkálnak. Állítólag 18 éve nem volt ilyen havazás. M., a főnököm is kérdezte, láttam-e már ilyet valaha. Mondtam, igen.
Otthon.
Hogy jutok el dolgozni?
Tegnap reggel már megmosolyogtam a barna homokot látván az utcákon. Gondoltam, milyen előrelátóak, mert tényleg nagy havazást ígértek hétfőtől és máris készülnek rá.
Aztán eljött a reggel, s a tegnapi lepcsánkos vacsora maradványainak elmosogatása közben jön egy telefon (stílszerűen száncsengő hanggal). Szabi az. Figyelmeztet, hogy nem biztos, hogy eljutok a munkába, mert nem járnak a buszok, és úgy alapjában halott minden a havazás miatt.
Kérdem, hol van. Vár taxira, egy vendégnek a hotelből. De hogy jutottál el munkába? Elgyalogolt a metróig, mondja.
A tévében azt mondják nem láttak ilyen hóesést már vagy 20-30 éve. Az iskolákat bezárják, amíg ilyen az idő. Téligumit még csak nem is árulnak, így most vajon meg kell várni, amíg el is olvad a hó?
Szóval nagyon érdekes, hogy hogy megállt az élet.
Mindenesetre SZABI A NAP HŐSE!
(amúgy az életem hőse is egyben)
Aztán eljött a reggel, s a tegnapi lepcsánkos vacsora maradványainak elmosogatása közben jön egy telefon (stílszerűen száncsengő hanggal). Szabi az. Figyelmeztet, hogy nem biztos, hogy eljutok a munkába, mert nem járnak a buszok, és úgy alapjában halott minden a havazás miatt.
Kérdem, hol van. Vár taxira, egy vendégnek a hotelből. De hogy jutottál el munkába? Elgyalogolt a metróig, mondja.
A tévében azt mondják nem láttak ilyen hóesést már vagy 20-30 éve. Az iskolákat bezárják, amíg ilyen az idő. Téligumit még csak nem is árulnak, így most vajon meg kell várni, amíg el is olvad a hó?
Szóval nagyon érdekes, hogy hogy megállt az élet.
Mindenesetre SZABI A NAP HŐSE!
(amúgy az életem hőse is egyben)
Nem először
A tegnapi napom mintha egy-egy borzalmas és boldogságos napom keveréke lett volna:
2 címet kaptam, a másodikat le kellett mondanom, mert annyira északra küldtek hangolni, hogy ott már nincs tömegközlekedés, s az útvonaltervező szerint 70 perces gyaloglás szükséges a vonatút megtétele után.
Az első címről csak annyit tudtam, hogy a St. Pauls katedrális mellé megyek hangolni egy templomba, és hogy a hangolás nem várhat.
Ám mikor indulásra készenállva kabátban, táskámmal az oldalon ki akartam nyitni a lakásajtót, rájöttem, hogy a suliban hagytam a kulcsom (again), így még csak ki sem juthatok a lakásból, mert Szabi mindig gondosan bezárja, mikor munkába indul.
Aztán sok-sok telefonálás és bénázás után (de már azt követően, hogy eldöntöttem az ablakon mászom ki) jött a telefon (de még épp a konyhaablakos ugrást megelőzően), valaki mégis el tudja hozni a kulcsomat autóval.
Így a csodával határos módon odaértem időben a templomba, ahol újabb szívdobogást kaptam arra a kérdésemre választ kapván, hogy kinek hangolok.
A Londoni Filharmonikusoknak.
(again)
2 címet kaptam, a másodikat le kellett mondanom, mert annyira északra küldtek hangolni, hogy ott már nincs tömegközlekedés, s az útvonaltervező szerint 70 perces gyaloglás szükséges a vonatút megtétele után.
Az első címről csak annyit tudtam, hogy a St. Pauls katedrális mellé megyek hangolni egy templomba, és hogy a hangolás nem várhat.
Ám mikor indulásra készenállva kabátban, táskámmal az oldalon ki akartam nyitni a lakásajtót, rájöttem, hogy a suliban hagytam a kulcsom (again), így még csak ki sem juthatok a lakásból, mert Szabi mindig gondosan bezárja, mikor munkába indul.
Aztán sok-sok telefonálás és bénázás után (de már azt követően, hogy eldöntöttem az ablakon mászom ki) jött a telefon (de még épp a konyhaablakos ugrást megelőzően), valaki mégis el tudja hozni a kulcsomat autóval.
Így a csodával határos módon odaértem időben a templomba, ahol újabb szívdobogást kaptam arra a kérdésemre választ kapván, hogy kinek hangolok.
A Londoni Filharmonikusoknak.
(again)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)