Tegnapelőtt reggel, ahogy szoktam, kelek föl, jó korán. Mégis azt gondoltam először, hogy elaludtam, olyan világos volt odakint. De aztán kinéztem az ablakon, és megdöbbenve láttam, hogy havas a táj. Havazott. És azért volt olyan világos. Nos, elindultam munkába, hogy pont jön a busz, várom, várom, semmi. Más sem volt a megállóban, úgyhogy kimentem elmentem a főútig, ahol több busz jár. Emberek a megállóban. Az információs kijelzőn semmi. Hallom ám, hogy a boltból kijövő ember mondja, nincsenek buszok. Micsoda!? A metró legalább húsz perc gyalog! De semmi baj, kiderült, csak 16 perc. Telefon a hotelba, kések, nemtom, mennyit. Metró, tömeg, hatalmas sor. Ekkorra már világossá vált, sehol nem jár busz. Bejutpttam. Peron, mint a heringek. Következő vonat 9 perc múlva jön. Ekkor akarok először írni Babusnak, de nincs tiraratérerő. Várunk, jön, tele van, elmegy. A másodikra már fölférek. Minden megállóban tömeg, állnak az ajtóban, a vezető szól hátra hangosban. Tovább. Végre megérkezünk. Kiszállok, fölérek.
Egy órát késtem. Át sem öltöztem, rögtön havat söpörtem. Seprűvel, hólapát nincs. Állítólag nem kapni. Élveztem, bár kicsit hideg volt. Beér a főnököm, M. Kérdezi, ezt mind én csináltam-e. Mondom, igen. Kítűnő munka, mondja, de most már menjek be.
Szóval láttam, hogy Londonban nemigen tudnak mit kezdeni a hóval. Az autók fényszóróin áll a hó, a lámpa nem az utat világítja meg, hanem a havat a fényszórón. Tök lassan haladnak. Mert ugye nincs téligumi. Nincs felszíni közlekedés, a város meghal. Láttam egy lányt, aki úgy tipegett a magassarkú csizmában, hogy látszott, bármikor hanyattvágódhat. Nem láttam egyetlen hókotrót, sószórót sem.
Persze, van vicces oldala is a dolognak.Emberek teljesen hétköznapi helyzetekben fényképezik egymást a hóban, gépekkel mászkálnak. Állítólag 18 éve nem volt ilyen havazás. M., a főnököm is kérdezte, láttam-e már ilyet valaha. Mondtam, igen.
Otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése