Senkit nem szeretnék kétségek között hagyni; jobban élveztük a párizsi kiruccanást, mint amennyire nem. Vagyis a szállástól eltekintve egészen jól éreztük magunkat. Az időjárás javarészt napos volt, csak az utolsó nap kellett az ernyő, de nem folyamatosan. Volt viszont, ami rosszul kezdődött, aztán javulni kezdett.
Szombat este, amikor fáradtan megérkeztünk a hotelba, elég éhesek voltunk. Elindultunk hát, hogy körülnézzünk a környéken étteremért. Volt is választék, a Szajna-parthoz közelebb egy szűk utcás - éttermes részen nézelődtünk üres asztal után. Voltak menük 10 és 15 ejróért, meg sima étlapos dolgok is.
Párizsban jellemző, hogy az éttermek, vékonyak. Kábé, mint egy nagyobb szoba. De benézel, és olykor alig látod a végét. És így sorakoznak egymás mellett. De a fodrászatok, meg minden ilyen üzlethelyiség is.
Szumma-szummárum, a hagymaleves az otthoni konyhában finomabb, a szték szinte nyers volt ( babusé már-már késznek volt mondható ), hogy a desszert mi volt, nem emlékszem, biztos jó volt, mert nem jegyeztem meg.
Hétfőn igazi francia reggeliben volt részünk: isteni finom
croissant-t ettünk kávéval. Általában reggel kajáltunk, és késő délután, vagy este, leszámítva a kis csokikat és kekszeket, amiket vittünk, vagy a szintén hihhetetlenül jó találmányt, amit arrafelé úgy hívnak: crépe. Aki látta egyik kedvencünket, a már említett Amélie csodálatos élete címűt, annak ismerős lehet az (is), ahogyan a crépe készül. Tényleg, akár a bakelit lemezeket is készíthetnék ugyanígy!Az utolsó nap igazi kis városnéző séta volt, amit még a vonatozás előtt megkoronáztunk két eredeti francia csemegével. Az édesség szintén Amélie-s, az a puding, vagy mi, amire karamell van égetve, és kiskanállal kell betörni.
És persze Franciaországi látogatás nem múlhat el az amúgy nem is olyan rossz escargot nélkül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése