Párizs - Jelentés I.

Nos, megjártuk Párizst, és nehezen tudnám összefoglalni egy szóval, hogy milyen volt.
Jó is, meg csalódás is. Na nem, maga a város valóban gyönyörű, látni kell, és valami azt súgja - és súgta már az első napon is, - hogy még visszamegyünk oda.
Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy ezt a bejegyzést részekre kell szedjem, különben olyan hosszúra nyúlik, mint amilyen hosszú bejegyzést még én sem írtam soha.
( Vagy írtam, csak nem tettem közzé... )
Kezdjük hát a dolognak annál a részénél, amelyre, mint hotelban dolgozó embör, most már kicsit szakavatottabb szemmel tekintek. Ez pedig a szállás.
Most már tudom, milyen fontos egy látogatónak az, hogy tudja, az alvással nem lesz gond.
Mi is így reméltük. Emlékeztetőül a honlap. Különböző oldalakon a hotelt 2, 3 vagy 4 *-osnak írták. Nos, hamar kiderült, melyik lehet a valós adat. Amúgy eleve nem voltunk üdék, és az állomástól gyalog megtett út sem hatott túl frissítőleg. De nagy nehezen elértünk a hotelhoz. Elsőnek az tűnt fel, hogy nincs park ( a honlap első képe a közelben található Jarden du Luxemburg kertjét mutatja.) Sőt, már az utca is meglepően vékonyka volt. Aztán jött a hotel maga, kicsit, hogy is mondjam, fényűzetlen, na. Mentségére legyen mondva, rögtön megjelent egy macska, a cicákat szeretjük. Aztán megkaptuk a 304-est. Hát, erősen nem a honlapon látottakat kaptuk vissza. Kicsi, épphogy áll, a tévé az otthoninál is kisebb, a kádban ugyan van hely leguggolni, de a fűtés nehezen jöhet ki ilyen pici fűtőtestből...
Megkérdeztük, de csak másnap reggel tudtunk átköltözni egy nagyobb szobába. Azzal a feltétellel, hogy a következő reggel is továbbmegyünk.
Így is lett. Vagyis reggel, este kipakolás, bepakolás, értsd úgy, hogy megszűnt az "ott vagyunk Párizsban" -érzésünk, helyette jött az "ennyi volt, indulunk haza" -érzés. És azért ez gáz.
És az sem szépített a dolgon, hogy a harmadik reggel a recepciós néni közli velünk, ahogy ott állunk bepakolva, cuccal, kabátban, hogy ja, ma mégsem kell költözni...
Kipakolás, bepakolás...