Már féllábon is kibírjuk

Már csak 6 nap és itt a Mikulás! Illetve Apukám neve napja TOVÁBBÁ a költözésünk napja!
Már elméletben mindent összepakoltam, így gondolom, ha belekezdek a tényleges pakolásba, 2 óra alatt végzek is mindennel.
Szinte hihetetlen, hogy 9 hónapot húztunk ki egy lakásnak nevezett szobában.

Sztepp

Múltkor jövök haza a metrón este, beletemetkezve a könyvembe, egyszerre csak azt hallom, hogy valaki hangosan beszél. Előfordul ez, pláne errefelé, pláne estefelé, pláne tömegközlekedésen. Valakik vitatkoznak. Csakhogy nem jött válasz, hanem a valaki folyamatosan beszélt. Odasandítottam, nehogy én legyek a vita másik fele, de láttam, hogy a valaki nem valaki máshoz, hanem mindenkihez beszél. Aztán rájöttem, hogy pénzt szeretne. Ez is előfordul. Nade!
Éppen a mellettem levő ajtóhoz ért, ahol kicsit nagyobb a hely. Megállt. Egyszer csak elkezdett a cipőtalpával ütemesen csapkodni. Jó kemény gumitalpa volt a cipőnek, jó hangos. Mint tanult zenész, rögtön megéreztem a ritmust is. Forgott, kopogott, a karját felemelve ütötte a ritmust a lábával.
Szteppelt.
Próbáltam nem figyelni, ahogy a többiek is, de muszáj volt mosolyognom.
Pont az én megállóm előtt fejezte be. Hajlongva megköszönte a nemlétező tapsot, majd megint beszélt, és kért pénzt.
Lehet, hogy igazából talán el akart adni valamit...? Miközben már szálltunk kifelé, azt hallottam, hogy "Nagyon olcsó."

Vetítőterem

Történt, hogy mikor legutóbb ( ejtsd: augusztusban ) otthon jártunk, vettünk egy nagy memóriájú adathordozót, mert már nagyon hiányzott a filmnézés itt Londonban, és Pisti, legkedvesebb sógorom tudott segíteni filmekkel is. Ezt a kis dobozt csak össze kell dugni a laptoppal, és máris lehet mozizni!
Igenám, de teltmúlt az idő, és rájöttünk, nem csak az a fontos, mit nézünk, hanem az is, ahogyan! Mert a laptop képernyője ugye túl kicsi, meg nem olyan, meg minden, értitek, igaze? Úgyhogy gondoltuk, váltani kéne. Szumma szummárum, megnéztünk egy-két tévét, de Babusnak ( aztán már nekem is ) bizergálta a csőrét, mi lenne, ha inkább olyat vennénk, aminek állítható mérete, meg ami jobban hasonlít az eredeti mozira: vagyis projektort? Jó! Menjünk és nézzük meg, milyen is a projektor képe!
Hm...
HÁTEZAZ!
- Hát, nem árulunk.
- Talán a szemközti boltban.
- Projektort használat közben? Áááh! Olyan nincs!
Aztán múlt szerdán végre mégis lett, nem messze a hoteltől. Egy nagyon hozzáértő, készséges srác, Sean segített, aki 5 ( öt ) éve árul ilyeneket, szóval ért hozzá. Néhány rövid kérdés után - a legnagyobb magától értetődéssel - mutatott is egy kis fehér gépet, NEC márkájút. Kicsit húzódoztunk, mivel ez volt valójában az első, amit láttunk, de viszonylag baráti ára, és hogy a srác - nagyszerű üzleti érzékkel - elengedte az adót, kb. 10-12 % -ot, plusz a kép sem volt rossz, ( így utólag, valószínűleg a kellő sötétség hiánya miatt nem annyira éltek a színek nekem ), és a végén még pénzvisszafizetési izémizét is ígért, ha nem jönne be a cucc.
No, végülis kötélnek álltunk, megvettük. Este ki is próbáltuk.
A Galaxis útikalauz-t néztük meg.
Nagyon jó.
Most is sokat nevettünk rajta.
Ja, a proji? Nagyon tuti!
Maradhat!

Történetek a metróból - lesz még ilyen

A metrók bejáratánál mindig szól valami zene. A hozzánk közeliben általában klasszikus.
A centrumban viszont akadnak olyan megállók, ahol élő zenészek, élő zenével szórakoztatják az utazó közönséget (végre igazi értelmet nyert ez a szókapcsolat).
Így esett, hogy egyszer épp együtt hömpölyögtem a tömeggel az átszálláshoz használatos, soha véget nem érő folyosókon, mikor hallom, hogy egy basszusgitáros játszik valahol. Egy perc mulva már meg is pillanthattam a zenészt teljes erősítőfelszereléssel maga mögött, aki egy sarokban virgázott a hangszerén.
A poén, cseppet sem poén, ám annál inkább döbbenetes: nem volt jobb keze a srácnak. A felkarjára szerelt kis pengetővel játszott a hangszeren. És oly meglepő volt, hogy a tömeg lelassult és érezhetően egy mondat lebegett a levegőben.
Mi a lehetetlen?

Tower Bridge

Az elmúlt hétvégén ismét az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy kedves barátunk látogatott meg minket szerény lakunkban. Ezúttal egyik kórustársunkat láttuk vendégül, aki két hetes angliai algolkurzuson vett részt Bournemouthban, és mikor a többiek gyanútlanul hazarepültek, ő szépen kivált a társaságból, és felénk vette útját.
Nevezzük mondjuk, hmm... Kristófnak!
Hajdanán ( L. E. - London Előtt ) szólamtársak voltunk, aztán előbb ő, aztán mi is elkerültünk a kórusélettől. Amúgy repülőgép-irányító, és ő várta olyan sóvárogva a "London légiforgalmának sűrűségéről" szóló értekezésemet. Volt is nagy öröm, napjában vagy húsz-harmincszor nézett föl az égre, és mondta meg - szerintem biztosra - az éppen látható gép típusát. Meg hogy hányan férnek el rajta. Pénteken jött, aztán rögtön elkezdtük jól érezni magunkat. Sajnos nem sikerült még lakást cserélni, de azért elfértünk. El is vittük egy-két jó helyre, az egyiket éppen előtte fedeztük fel, halloween-es dekoráció volt benne.
Sajnos szombaton délután kellett dolgoznom, úgyhogy Babussal felváltva szórakoztattuk Kristófot. Vasárnap viszont, valami égi közbenjárásra Off-ot kaptam, szóval, aznap végig együtt lehettünk. El is mentünk egy igazi angol nevezetességhez, London egyik ikonját néztük meg belülről. Délutánra pedig egy másik angol "nevezetességet" tartogattam magunknak; ezért is vártam vele eddig. Elmentünk ugyanis moziba, ahol Kristóf letesztelhette az angol kurzus hatásosságát, én meg végre megnézhettem az évad filmjét.
Aztán sajnos hétfő lett, és Kristóf elment haza, de ne feledjétek, az új lakásunkba is sok szeretettel várunk más érkezőket is!

Kacsalábon

..., aztán eljött a múlt hét, és gondoltam, lakást találni csak nem lehet olyan bonyolult dolog! Elvégre Londonban vagyunk, minden nap újabb és újabb lakások kerülnek kiadásra. Gondolkozni azonban tilos; ugyanilyen gyorsan ki is veszik őket. Csakhogy ezelőtt csak a lakásnézés fázisáig jutottunk, másnap meg a szabadkozás a telefonban, hogy végülis most miért nem tetszett.
Szóval sikerült megbeszélni két találkát 1, illetve 2 órára. Meg is néztük, és hallatlan szerencsével mindkét helyen úgy láttuk, hogy oda akár mehetnénk is. Nem volt vállvonogatás, meg hátnemtudom, hanem fogtuk magunkat, beültünk a legközelebbi kocsmába, amit viszont nagyon ötletesen dekoráltak Halloween-esre, és egy-egy ivólé mellett kitárgyaltuk mindkét lakás előnyét, hátrányát, de már akkor tudtuk, a kettő közül az egyik a szerencsés választott lesz, ahol kis életünk nagy fonalát tovább gombolyítjuk majd.
Nos, jelenthetem, megvan a nyertes! Innen, ahol most lakunk, kábé húsz percre található, az N13-ban, kicsit északabbra. Nekem kicsit többet kell majd mennem munkába, de mindenképp megéri a fáradtságot a nyitott ablakon át beáradó friss zöld fű képe, és az esti kádban való ázás...
Pontos címet később. Addig a képek, amik a hirdetés mellett voltak mellékelve.

Sikáká. Síkfutás! SÍKÁGÓ!!!

BABUS és az egyik munkatársa, akivel egyébként egyszer már voltunk "beülni", a múlt hét elején beszélgettek, és szóba került az , hogy Aziz ( ez a rendes neve ) nem szereti a zenés darabokat, vagyis musicaleket. Tudjátok, azt, amiben sokat énekelnek, mégsem opera, és ami itt Londonban egy raklappal van. Babus pedig meggyőzte, hogy de, azért meg kéne próbálnia, mert tök jók, mi pedig már amúgy is régesréges elterveztük, hogy megnézünk 1-et. Már Csillával szerettük volna, ha eljutunk a színházba, én pedig, mint cocncierge, hatalmas tudattárral rendelkezem a West End-en ( a londoni "nyugatvég", minden kultúra és érdekesség abszolút csúcsa ) történő, zajló musikal-ekről, főleg.
Egyből tudtam, mi a teendő, és azt is már rég megbeszéltük, mit nézünk meg, ha egyszer. Magamnál nem rendelhettem, mert, bár árulunk ilyen jegyeket (is), jegyvásárlásra a legjobb hely a Leicester Square, ami nagyon közel is van a színházakhoz, meg van ott egy - eszt figyeld - Hivatalos Féláras Pénztár, ahol mindig olcsóbb, akár az előadás napján is, de néha tényleg a teljes ár töredékéért(!) lehet jegyet szerezni.
No, szumma-szummárum, pénteken, az előadás előtti napon, elmentem, és vettem három jegyet, de nem akármire, hanem a híres címűre, amiből egy-két éve film is készült.
Kitűnő muzsika, nagyszerű szereplők ( bár többen beugrók voltak, a Velma Kelly-t alakító nő nem annyira brillírozott, Roxy-t viszont imádtam ), és az egész tánc-, és énekkar, profik, profik. Amiről előtte elfeledkeztem, ezért meglepetés lett: élőzene volt, mi több, a zenészek színpadon ültek, emelvényen!
Érdekesség: ez a darab immár tíz éve színpadon van, s közben olyan hírességek is felléptek, mint David Hasselhoff!



Nagyon jól szórakoztunk. Egyedül a parkolással és az esernyővel volt bajunk, de ez nem befolyásolta a hangulatot. Legalább tudjuk már, hogy legközelebb hol tudjuk hagyni a kocsit ( Aziz kocsiját, persze... )

Még egy kicsit

Azt a sajnálatos tényt, ami ott éktelenkedett párizsi utazásunkon, mint az olajos sajt folt Szabi pulcsiján, mindeddig elhallgattuk: Beteg voltam, és ez bizony végigkísért az amúgy felhőtlen utunkon és hangulatunkon.

A város nem csak a divat és a szerelem városa. A hangulata magával ragadó, és rendkívül sokszínű.
Van, ahol úgy érzed, kell legyen valahol megbújva egy festő, akinek épp modellt áll a sétány.
Van, ahol már nem lep meg, hogy újabb erotikus, pipshow negyedre bukkansz.
Van, mikor nem tudsz merre fordulni, mindenfelől cigaretta, vagy szivar füst árad az utcán.
Már magától a francia nyelvtől is új, leírhatatlan hangulat uralkodik el rajtad, ahogy azt hallgatod andalogva.



A ruha üzletek kirakatai tényleg azt tükrözik, amit a párizsi divatról feltételeznél (komolyabb érdeklődés ellenére is): nőiességüket sokkal inkább az elegáns stílussal emelik mesteri szintre, semmint az egyszerű, legalább egy intim testrészedet erősen kihangsúlyozó (angol)modellekkel.