2008

Nos, igen, igen, eljött az év vége. Sőt, eljött az Ú-év is.

Na, de az évvége mindig egyfajta múltidézésre sarkallja az embert. Én is eltöprengtem, és rájöttem, hogy ez az év igencsak bővelkedett rekordokban. Na, nem kell nagy dolgokra gondolni, "csak" a mi kis életünkben fellelhető rekordokra gondolok. Például a tavalyi évben repültünk a legtöbbet repülővel. Kellett is, hogy találkozhassunk nagy ritkán. Előtte csak a Nászútra mentünk repülővel.

Aztán, tavaly sikerült eljutni életünk leghidegebb tengerpartjára, Brightonba, ahol fürdés helyett inkább beálltunk az eső elől, és jól összehúztuk a kabátunkat.

Továbbá, mint tudjátok, 2008-ban tartózkodtunk eddig a leghuzamosabb ideig külföldön. És ezalatt az idő alatt volt részünk életünk két(!) legrövidebb nyarában: egy májusban és egy augusztusban volt.

A legtöbb munkával töltött vasárnap...

De ennyi bejegyzést sem írtunk, mint amennyit ezen a Blogon megjelentettünk.

Ja, és dolgok, amiket 2008-ban tettünk először:

Tavaly vállaltunk először munkát külföldön, meg csupa ilyesmi, ami abból következik, hogy Londonba jöttünk. Eddig például még sohasem beszéltem annyit angolul, mint itt.

Első Karácsony a család nélkül...

Első videokonferencia...

...és, hát, most először hiányzott ENNYIRE a család meg a barátaink...

2 megjegyzés:

  1. Boldog Ujevet es sok sikert 2009re! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog új évet és grat. a sok-sok rekordért, na meg persze köszönet is, főleg a rekord számú blogbejegyzésért!!!

    VálaszTörlés