Tudtam, hogy érdekes napnak nézek elébe közvetlen a hazaérkezésünket követő napon, hiszen munkába kell menni.
Úgy is lett.
Reggel a kistáskámba begyömöszöltem 3 kisebb rúd bejglit, hogy vigyek a munkatársaknak egy kis otthoni finomságot. A ebédemet már nem tudtam odatenni, így a rántottkarfiolok a kabátzsebemben utaztak.
10-től tanítanom kellett egy fekete, egyetemista srácot, aki elég ügyes, csak ne remegne annyira a keze, mikor játszik.
Majd egy sürgős hangolásra kellett mennem, ahova a miamiból való munkatársam vitt el autóval. A címen életem eddigi legfinomabb tejes teáját ittam. (higgyétek el, tud nagyon finom lenni!)
Aztán irány vissza a suliba, kis társalgás után egy újabb cím, egy újabb hangolással. Ez a része nem volt annyira vidám, mert a hangszer nem volt hangolható, s bizony ilyenkor is fizetni kell.
Kellene.
Kellett volna.
Ám mivel a családnak ezt senki sem mondta az előzetes telefonbeszélgetések alkalmával, így azok nem csak hogy nem akartak fizetni, de a rendőrséget akarták hívni. Telefonálások az irodába, üvöltözések a telefonban, magyarázkodások, és végül a kitessékelés.
De ne aggódjatok, aztán találkoztam Szabival.
S akkor ugyebár már mindig minden rendben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése