Szóval rájöttünk, bizony London igencsak nem Anglia.
Mármint persze, itt van Angliában, milliós nagyváros, és egy teljes évet töltöttünk el benne élve, hogy mit sem sejtettünk a gyönyörű és mesés Angliáról. Azt kell mondjam, hogy a Harry Pottert más nem is írhatta volna meg, mint egy angol. Oxfordban jártunk olyan teremben, ahol emberek tanulnak nap mint nap, és amihez csak egy dolgot kell hozzáadni, és kész a könyv, annyira kézzelfogható a többi. Kastélyok, hatalmas termek, kőépületek, mind-mind... a tanulóknak fenntartva. Merthogy kevés helyre jutottunk be, és az is javarészt a kora délutáni órákban volt hozzáférhető. Mert kérem ez egy egyetemváros, ahol majd' ezeréves épületekben folyik a tanítás. Az első emlékek körülbelül 700-ra tehetők. Azaz 196 év a mi honfoglalásunk előtt. Durva, nem? És kézzel fogható.
Egyszóval oda meg visszavagyunk a városkáért, mert úgy 135 ezer ember lakja, beleértve a később csatlakozott Cowley-t is, ahol második számú kedvencemet, a Mini-t gyártják.
Még jönnek a képek, egyenlőre annyit, hogy egy kicsit sikerült Tolkien-zarándnoknak is bizonyulnunk, hisz ellátogattunk az Eagle and Child nevű kocsmába. Két okból volt jó ezt látni. Egyik, hogy ha benézel az ablakon, van-e hely, a mélyen benyúló helyiség kábé öt százalékát látod, úgyhogy jól meglepődhettünk befelé menet. Másik, hogy két, híresnek mondható író ontotta szomját ezen a helyen egykor-máskor: C. S. Lewis, aki a Babóra válaszoló gyermekkönyvekért, a bizonyos Narnia könyvekért felelős.
És persze a jó öreg oxfordi diák, tanár, lakos, és itt elhunyt Tolkien Professzor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése