Halló, halló!

Kicsit ígéretesebben alakulhat mostanában Babusnak a zenesuliban. Már beígértek Neki egy saját műszerfalat - mármint egy olyan szekrényt a falon, ahol a műszereit, szerszámait tarthatná; mint amilyen a zongorateremben volt Neki. Aztán, hogy ne kelljen már annyi irodai munkát végeznie, merthogy azt is csinál, lehetne hívogatni a klienseket telefonon, hogy mi legyen az éppen aktuális hangolással. Tudnotok érdemes azért, hogy ha megfelelő mennyiségűre duzzad a címre járkálások száma, akkor bizony egy kis fizetésemelés is kinéz - így szólt a fáma. Na de azért kiderült, nem biztos, hogy olyan húzós summáról van szó. Másrészt meg heti húsz hangolást kéne teljesíteni hozzá. Node sebaj! Babszi már mondogatta korábban is, hogy adattár van, csak nem hívogatják. Mondta, hogy Ő vállalná, dehát telefonálni??? ANGOLUL??? Úgyhogy jött a nagyszerű ötlet: Szabi segíthetne! Úgyhogy néhány délután munka után mentem egyenest Enfieldbe, és egy kávé után fogtam a telefon meg a listát. Ami voltaképpen egy (illetve kettő) ekszeltábla volt, nevek, címek telefonszámok. Le is vajaztam háromnégy hangolást. Babus örült. Én meg pláne! Aztán, mivel a következő héten meg azután kicsit lejjebb apadt a címek száma, Megint kellett telefonálni. És ekkor Babus igazi bátor lépésre szánta el magát:
maga hívta fel az ügyfeleket...!
Sajnos nem alakul mindig ugyanolyan jól, néha kicsit elszontyolodva jön haza. Én azért büszke vagyok rá, hogy ilyen kis bátorka.
( Pláne, hogy én is utáltam eleinte. A telefonálást! Emlékszem az első "Icabátaflet"- féle lakáskeresős izékat egy éve. Vagy egy éve meg két hete... )