BABUS-SZABI VISSZATÉR!: január 2009

Első nap az iskolában

Tudtam, hogy érdekes napnak nézek elébe közvetlen a hazaérkezésünket követő napon, hiszen munkába kell menni.
Úgy is lett.
Reggel a kistáskámba begyömöszöltem 3 kisebb rúd bejglit, hogy vigyek a munkatársaknak egy kis otthoni finomságot. A ebédemet már nem tudtam odatenni, így a rántottkarfiolok a kabátzsebemben utaztak.
10-től tanítanom kellett egy fekete, egyetemista srácot, aki elég ügyes, csak ne remegne annyira a keze, mikor játszik.
Majd egy sürgős hangolásra kellett mennem, ahova a miamiból való munkatársam vitt el autóval. A címen életem eddigi legfinomabb tejes teáját ittam. (higgyétek el, tud nagyon finom lenni!)
Aztán irány vissza a suliba, kis társalgás után egy újabb cím, egy újabb hangolással. Ez a része nem volt annyira vidám, mert a hangszer nem volt hangolható, s bizony ilyenkor is fizetni kell.
Kellene.
Kellett volna.
Ám mivel a családnak ezt senki sem mondta az előzetes telefonbeszélgetések alkalmával, így azok nem csak hogy nem akartak fizetni, de a rendőrséget akarták hívni. Telefonálások az irodába, üvöltözések a telefonban, magyarázkodások, és végül a kitessékelés.
De ne aggódjatok, aztán találkoztam Szabival.
S akkor ugyebár már mindig minden rendben van.

Wc Barát

Nos, most, hogy végre találkozik a blogírás két legfőbb alaptényezője nálam, nevezetesen hogy kedvem, és (de főleg) időm van rá, írhatok olyan érdekességekről, amiket tapasztaltam Angliában, bár nem hihetetlenül sürgősek.

Ott van például a WC Barát. Már régebben is találkoztam Vele, csak régebben, és elfelejtettem. De nem kérek elnézést, sőt, ha éppen találkozunk, akkor sem tulajdonítok Neki figyelmet. Vagyis valamennyit muszáj, mert ott van. Egy jelenség, egy intézmény. Fellelhető kocsmák, pubok, egyéb szórakozóhelyek mellékhelyiségeiben, fő idénye az esti óráktól kezdődik.
Ismertető jegyei a következők:
-viszonylag elegáns öltözet
-megnyerő, baráti mosoly
-határtalan segítőkészség
-rengeteg tartozék, úgymint szappan, papírtörlő, különböző parfümök, sprék, aprópénzes tálka, ecetera.

Ez az - általában fekete srác (naná, majd csaj!) - bevonul a WC-be, és ott az érkezők (akár kéretlen) segítségére siet. Megindítja a vizet, kéztörlőt ad, cserébe adhatsz Neki aprót, vagy, ami még jobb, ha túl büdösnek érzed magad, nyomhatsz a csuklódra, gallérod alá egy keveset az Általa felsorakoztatott parfümökből.

Jó üzlet, nem? Minek venni illatosítót? Majd a sloziban ott lesz az a srác! Két fújás mégse kerül annyiba, mint az egész flakon!
Ahogy végzek, a kezembe nyomják a szappant, jön a víz, aztán gyorsan-gyorsan szárad a kezem.
Kedves, nem?

Még jó, hogy az izémizémet nem tartja helyettem...

Egy csepp Málta

Martfűn vagyunk. Babus kérdezte,

milyen likőrök vannak itthon,
hiszen ma már úgysem megyünk
sehova. És előkerült egy
csipetnyi - valami úton még
meg nem romlott - Bajtra is,
amit még onnan hoztunk magunkkal.

Éppen egy feles jutott mindenkinek.

Még mindig isteni finom volt...

All that Jazz

Olgi együtt lakik több másik magyarral, - illetve ahogy hallom éppen mostanában lesz költözés, de jelen pillanatban még így van, - többek közt egy zenésszel, aki énekes meg fuvolista is.
Ő Anita.
Nos, Anita szokott játszani, sőt, rendszeresen fel is lép. Egy estén ismerkedtünk meg, amikor Olginál voltunk látogatóban, és azóta vele is nagyon jóban lettünk. Egyszer, ahogy épp dumálunk, felemlegettük, milyen jó is volt, mikor kedves barátainkat néztük meg koncerteken - mármint könnyűzenéről van most szó, azon belül is jazz-ről. ( Hallgattuk például azt a Norbit is otthon játszani, akivel most nem tudtunk hazamenni, de volt a dzsessz-konzi tanulóiból álló zenekar is, akik nagyon jók. Biztos nem örülnének, ha a Blog hasábjain neveznénk magunkat a Tücsökraj rajongóinak, úgyhogy gyorsan tovább is megyek... )

Szummaszummárum, Anita hívott, nézzük meg, és elmondta a helyet is. A már korábban taglalt, és általunk azóta nem kevésbé kedvelt Crouch End-en van a pub, és vasárnap délutánonként 2-5-ig lelkes zenészek és énekesek ( nem feltétlenül ebből élő, de tehetséges emberek ) ülnek össze, és mulatják az időt meg a közönséget. Általában ugyanazok lépnek fel, de van vendégművész is, be is lehet szállni, és régi nótákat hallani főleg. Anitát is hallottuk, nagyon klassz volt. Csak sajnos kicsit drága a beugró, mármint nekem, mert én 3-ig hotelozom, és 4 után érek oda, és mindig a teljes árat akarják tőlem, de nem hagyom...

Ja, és mindig látni ugyanazt a fekete bácsit táncolni, aki nagyon érzi, szépen eltartja a kisujját, és baromi jópofa...

Muzsika

Az történt, hogy a karácsony előtti napokban a főnök lelépett karácsonyi szabadságra, - mint ahogy tegnap említettem,- és 5-é jött legközelebb. Ez, ha megnézzük, azért jó két hét ( 2 7 ), bár belegondoltam, neki biztos még kevésbé lehet akármikor szabadságolnia magát. Másrészt, ha ki lehetne venni egyben a 21 napot, az három hét. Plusz hozzájön heti egy szünnap ( Off ), az már 24, és ha ráadásul olyan időben veszi ki az ember, akkor hozzájöhet 2 nap karácsonyi, meg egy nap újévi bankholiday, vagyis az már 27 nap.
Szóval gondoltam, a hotelben szóló zeneszámok apparátusa kicsit a kezelésemre szorul. Na, nem akartam és hevi metált hallgatni munkaidőben, de a megnyitás óta folyton szóló nóták mellé egy-két nekem jobban fekvő dalocskát is csempésztem volna. Ráadásul semmi ünnepies kis andalgós hangulat-tabletta nem szólt. Szóval "csempészni" egyszerű is, csak egy pendrájv kell hozzá. Nos, az van is. Meg vannak jó kis zenéim, ráadásul nincs főnökség, mert pár napra rá a kisebb főnök is eltűnt. A többieknek meg aszem mindegy is.

Szóval, így történt, hogy egy londoni angol szállodában felcsendült a Hello.Tourist!

Magyarázat: a dal a magyar Emil.RuleZ! nevű együttes remeke, és igen-igen tört angolsággal mutatja be, mint egy idegenvezető, Budapestet. Ha a szöveg - többékevésbé - angolul van is, megnevezi a várost, mint Magyarország fővárosát, borzalmas a kiejtése, de gondoltam, ugyan honnan jönnének rá, hogy valaki magyar tette föl a számot a hotel listájára?

Házitévé

Meséltem, hogy vettünk egy projectort (hű, de nehéz ezt a szót leírni, próbáljátok csak meg, így, C-vel.). Nos, azóta azon mozizgatunk. Persze a filmkészletünk eléggé véges, viszont kaptunk kábelt, és a laptopról lehet nézni a filmeket. Nade, eljött a karácsony, s vele 3 (három) teljes szabadnap, s tévében jobbnál jobb, de legalábbis kellemes időtöltést nyújtó filmek mentek. A gond csak az, hogy a tévé pici, és maximum a hangot lehet növelni, a képet nem.
Nos, jött az ötlet, hogy ha már a tévén is meg a projin is annyi sok lukacska van, valami másik kábellel csak össze lehetne őket eregetni. Úgyhogy el is mentem egy ilyen témájú boltba, és érdeklődtem. Másodszor már felkészülten mentem el a boltba, előre lerajzoltam, milyen lukak állnak rendelkezésünkre az összekötéshez. Az egyik srác ajánlott egy megoldást, aztán én vettem egy egyszerűbbnek tűnőt. Persze sajnos nem jött be, úgyhogy amikor megint visszamentem, (szerencsére vissza lehetett váltani, a másik kábelért cserébe,) akkor már azt hoztam el, amit ajánlottak. És ma végre kipróbáltam.

Működik! Már a Proof of Life-ot nézzük a BBC 1-n. Izgi.

Hát, megyünk

Eléggé sajnáltuk, hogy kútba esett a Norbiékkal való vidám-autós-éneklős-hóláncos kis örömtúránk, ugyanis, mint kiderült, az adott időszakban már (amúgy is kislétszámú dolgozóink közül) 4-en lesznek távol, és hát a karácsonyi pihenő után újra beköszönt a konferenciás pakolgatós székasztalágy-húzogatós korszak, úgyhogy elsőbbségi- és megértési alapon nem kaptam szabadságot. De kedves főnöknőm, látva megrökönyödött arcomat, megígérte, hogy 20-a utánra bármit aláír. Úgyhogy ezt hamar szavonfogtam, és kivettem a Szabit (a hotelből) január 20 és 29 között, 2009-ben, persze. Aztán a mai szabadnapomat például arra is fordíto(tta)m, hogy az utóbbi napokban megnézett légitársaságok ajánlatai közül kiválasszam a megfelelőt.
Végül is az egyik (sajnos Magyarországon tiltott reklámnak számítana, ha elárulnám, melyik is az,) társaság honlapján megvettem a jegyeket, szóval MEGINMEGYÜNKHAZA!

Úgy lesz, hogy 20-án délután indulunk a Gatwickról, és este fél nyolckor már széphazánk föggyét tapodjuk. Aztán telik az idő, és eljön 29-e, és 10.30-kor elhagyjuk a Föld felszínét. Szóval ez a kicsit több, mint 8 nap adatik meg nekünk, hogy jól beosszuk családunk, kedves barátaink és magunk között. Igyekszünk persze mindenkit értesíteni, mielőtt betoppannánk.
Ha nem tennénk, hogy is tudnák előkészíteni a vendégváró szeretetet?

2008

Nos, igen, igen, eljött az év vége. Sőt, eljött az Ú-év is.

Na, de az évvége mindig egyfajta múltidézésre sarkallja az embert. Én is eltöprengtem, és rájöttem, hogy ez az év igencsak bővelkedett rekordokban. Na, nem kell nagy dolgokra gondolni, "csak" a mi kis életünkben fellelhető rekordokra gondolok. Például a tavalyi évben repültünk a legtöbbet repülővel. Kellett is, hogy találkozhassunk nagy ritkán. Előtte csak a Nászútra mentünk repülővel.

Aztán, tavaly sikerült eljutni életünk leghidegebb tengerpartjára, Brightonba, ahol fürdés helyett inkább beálltunk az eső elől, és jól összehúztuk a kabátunkat.

Továbbá, mint tudjátok, 2008-ban tartózkodtunk eddig a leghuzamosabb ideig külföldön. És ezalatt az idő alatt volt részünk életünk két(!) legrövidebb nyarában: egy májusban és egy augusztusban volt.

A legtöbb munkával töltött vasárnap...

De ennyi bejegyzést sem írtunk, mint amennyit ezen a Blogon megjelentettünk.

Ja, és dolgok, amiket 2008-ban tettünk először:

Tavaly vállaltunk először munkát külföldön, meg csupa ilyesmi, ami abból következik, hogy Londonba jöttünk. Eddig például még sohasem beszéltem annyit angolul, mint itt.

Első Karácsony a család nélkül...

Első videokonferencia...

...és, hát, most először hiányzott ENNYIRE a család meg a barátaink...