Szóval rájöttünk, bizony London igencsak nem Anglia.
Mármint persze, itt van Angliában, milliós nagyváros, és egy teljes évet töltöttünk el benne élve, hogy mit sem sejtettünk a gyönyörű és mesés Angliáról. Azt kell mondjam, hogy a Harry Pottert más nem is írhatta volna meg, mint egy angol. Oxfordban jártunk olyan teremben, ahol emberek tanulnak nap mint nap, és amihez csak egy dolgot kell hozzáadni, és kész a könyv, annyira kézzelfogható a többi. Kastélyok, hatalmas termek, kőépületek, mind-mind... a tanulóknak fenntartva. Merthogy kevés helyre jutottunk be, és az is javarészt a kora délutáni órákban volt hozzáférhető. Mert kérem ez egy egyetemváros, ahol majd' ezeréves épületekben folyik a tanítás. Az első emlékek körülbelül 700-ra tehetők. Azaz 196 év a mi honfoglalásunk előtt. Durva, nem? És kézzel fogható.
Egyszóval oda meg visszavagyunk a városkáért, mert úgy 135 ezer ember lakja, beleértve a később csatlakozott Cowley-t is, ahol második számú kedvencemet, a Mini-t gyártják.
Még jönnek a képek, egyenlőre annyit, hogy egy kicsit sikerült Tolkien-zarándnoknak is bizonyulnunk, hisz ellátogattunk az Eagle and Child nevű kocsmába. Két okból volt jó ezt látni. Egyik, hogy ha benézel az ablakon, van-e hely, a mélyen benyúló helyiség kábé öt százalékát látod, úgyhogy jól meglepődhettünk befelé menet. Másik, hogy két, híresnek mondható író ontotta szomját ezen a helyen egykor-máskor: C. S. Lewis, aki a Babóra válaszoló gyermekkönyvekért, a bizonyos Narnia könyvekért felelős.
És persze a jó öreg oxfordi diák, tanár, lakos, és itt elhunyt Tolkien Professzor.
Szabadság
Szabadságon vagyunk. És Oxfordban. A város olyan elbűvölően gyönyörű és magávalragadó, hogy csak áradozni lehet róla. Persze az is sokat hozzáad, hogy egy folyóparton van a szállásunk, amiről (és amúgy mindenről) képekkel beszámolunk később.
Eddig mindig úgy éreztem, hogy még innen is külföldre kell menni, ha világot és szépet akarok látni, de most rájöttem, Angliát kell felfedezni!
Meg akartam ölelni
Magát a helyettesítést a zenesuliban nagyon nem szeretem, és ha tehetem hadakozom, ahogy lehet, csak ne nekem kelljen más helyett zongorát tanítani. Két esetben vállalom el szívesen. Ha egyéni oktatás van (tehát nem csoportos, de ez ritka), vagy ha valamelyik kedves magyar kolléga szorul segítségre.
Így esett, hogy Norbi csoportját próbáltam letanítani, mikor egy kisfiú érkezett élete első zongoraórájára.
Megmutattam neki mindent, amit elsőre érdemes (az ablakból kukucskáló szülők épp a recepcióssal veszekedtem emiatt, hiszen már több, mint 5 perce csak azzal a kisfiúval foglalkoztam, s ez azért nem járja!), s miután túl sok időt töltöttem el vele, így cserélniük kellett egy másik lurkóval, aki épp egy kábel nélküli digitális zongoránál ült. Várnunk kellett, míg valaki segít megoldani ezt a kérdést, de az óra egy percre sem állhat meg emiatt (arról nem is szólva, hogy a szülők, csak fej nélkül eresztettek volna vissza, ha még el is hagyom a termet).
Nem tehettem mást, az új fiúkát kellett a 'néma zongorához' ültetnem. Kértem, csak billegessen az ujjacskáival, ahogy mutattam, és próbálja meg eljátszani az első két gyakorlatot.
Telt az óra a szokásos túlkiabálós, szem meresztős módszeremmel (aminek segítségével tudom megállapítani, hogy mi lófüttyöt játszanak, mert semmit nem hallani ki a hangzavarból), mikor érzem, hogy valaki húzgálja a ruhámat.
'Excuise me, excuise me'- artikulálja a kis újonc - 'I can't play like this'.
'What's wrong?'- kérdem, mintha nem szégyellném már így is magam, most meg még a hülyét is játszom.
'What about the music?'
Hát majdnem elbőgtem magam, olyan édes volt, ahogy a legtermészetesebb és legcsodásabb dologtól megfosztva az első óráján ráeszmélt e szaros zeneoktatási rendszer és a muzsika lényegére.
Így esett, hogy Norbi csoportját próbáltam letanítani, mikor egy kisfiú érkezett élete első zongoraórájára.
Megmutattam neki mindent, amit elsőre érdemes (az ablakból kukucskáló szülők épp a recepcióssal veszekedtem emiatt, hiszen már több, mint 5 perce csak azzal a kisfiúval foglalkoztam, s ez azért nem járja!), s miután túl sok időt töltöttem el vele, így cserélniük kellett egy másik lurkóval, aki épp egy kábel nélküli digitális zongoránál ült. Várnunk kellett, míg valaki segít megoldani ezt a kérdést, de az óra egy percre sem állhat meg emiatt (arról nem is szólva, hogy a szülők, csak fej nélkül eresztettek volna vissza, ha még el is hagyom a termet).
Nem tehettem mást, az új fiúkát kellett a 'néma zongorához' ültetnem. Kértem, csak billegessen az ujjacskáival, ahogy mutattam, és próbálja meg eljátszani az első két gyakorlatot.
Telt az óra a szokásos túlkiabálós, szem meresztős módszeremmel (aminek segítségével tudom megállapítani, hogy mi lófüttyöt játszanak, mert semmit nem hallani ki a hangzavarból), mikor érzem, hogy valaki húzgálja a ruhámat.
'Excuise me, excuise me'- artikulálja a kis újonc - 'I can't play like this'.
'What's wrong?'- kérdem, mintha nem szégyellném már így is magam, most meg még a hülyét is játszom.
'What about the music?'
Hát majdnem elbőgtem magam, olyan édes volt, ahogy a legtermészetesebb és legcsodásabb dologtól megfosztva az első óráján ráeszmélt e szaros zeneoktatási rendszer és a muzsika lényegére.
Akkor majd hívom én
Látom, hogy a fickó zavarban van. Nagyon nem foglalkozom vele, ki tudja, mi baja lehet. A hangolást már befejeztem, tetszett is neki a végén, de most látom zavarban van, pedig az előbb még beszélgettünk (Mike Oldfield házában vettek fel egy albumot a feleségével...), most meg már kabátban állok, mindjárt megyek.
Egyszercsak előáll a problémával: "mielőtt elindulok, megnézném a hajam a tükörben, mert egy kicsit koszos".
Belenézek az előszobai tükörbe. Hát kitör belőlem a röhögés. A fél fejem tele van porcicákkal, de nem kicsikkel. Tudom, hogy a pedál szerelésekor került a hajamba, mert ott feküdtem a földön.
A francia már elmenekült egy másik szobába, zavarát leplezendő, de én még ráteszek egy lapáttal (alig hallhatóan): "ne aggódjon, mindig így járok".
Szabi szerint várhatom, hogy megint hívjon.
Egyszercsak előáll a problémával: "mielőtt elindulok, megnézném a hajam a tükörben, mert egy kicsit koszos".
Belenézek az előszobai tükörbe. Hát kitör belőlem a röhögés. A fél fejem tele van porcicákkal, de nem kicsikkel. Tudom, hogy a pedál szerelésekor került a hajamba, mert ott feküdtem a földön.
A francia már elmenekült egy másik szobába, zavarát leplezendő, de én még ráteszek egy lapáttal (alig hallhatóan): "ne aggódjon, mindig így járok".
Szabi szerint várhatom, hogy megint hívjon.
Csere-bere
Michelle, a recepciós barátosném mondja, hívjam fel ezt a nőt, mert hangolást akar. A papíron ez a név szerepelt: Deale, ám Mich mondja, nem tudta, hogy kell leírni. (az írás nem hinnétek mekkora probléma itt minden angolnak...)
Szóval hívom a hölgyet, aki egyszer csak visszakérdez, hogy honnan való vagyok. Magyarországból, mondom. Ő IS, mondja!
Onnantól már magyarul és nagy boldogságban telt az időpont egyeztetés.
Nagyon vártam a ma délutánt, amikor Adélhoz mentem hangolni. Még sosem hangoltam magyarnak Londonban.
A lány tündéri volt, egyébként fuvolázik, de most beszerzett egy pianínót (50 fontért-számoljátok csak ki, mennyiért!) és zongorázni szeretne még tanulni. Amúgy már 7 éve itt él, s 19 évesen jött ki.
Mikor otthagytam, nagyon vidám voltam, s egyszerre csak eszembe jutott valami.
Mi lenne, ha tanítanám zongorázni, cserébe ő meg engem angolul? Nagy volt a boldogság, mikor megkérdeztem (na meg a szabadkozás is, hogy dehát ő csak nagyon jól beszél, de nem tanár...)
Szóval talán jövőhéten kezdünk is!
Szóval hívom a hölgyet, aki egyszer csak visszakérdez, hogy honnan való vagyok. Magyarországból, mondom. Ő IS, mondja!
Onnantól már magyarul és nagy boldogságban telt az időpont egyeztetés.
Nagyon vártam a ma délutánt, amikor Adélhoz mentem hangolni. Még sosem hangoltam magyarnak Londonban.
A lány tündéri volt, egyébként fuvolázik, de most beszerzett egy pianínót (50 fontért-számoljátok csak ki, mennyiért!) és zongorázni szeretne még tanulni. Amúgy már 7 éve itt él, s 19 évesen jött ki.
Mikor otthagytam, nagyon vidám voltam, s egyszerre csak eszembe jutott valami.
Mi lenne, ha tanítanám zongorázni, cserébe ő meg engem angolul? Nagy volt a boldogság, mikor megkérdeztem (na meg a szabadkozás is, hogy dehát ő csak nagyon jól beszél, de nem tanár...)
Szóval talán jövőhéten kezdünk is!
Bohócorr
Már vagy jó két hónapja, hogy az egyik nagy élelmiszerüzletlánc boltjaiban, a Sainsbury's -ben kicsi, piros golyókat lehet kapni. Aztán ha jobban megnézi az ember, azok nem csak arckifejezéssel elátott golyók, hanem igazából kicsi bohócorrok, és 1 fontba kerülnek, és a mai
( kábé "Piros orr - nap" -nak lehetne fordítani ) alkalmából lehet felvenni, persze máskor is jól jöhet. Ez a hagyomány minden két évben van jelen, tavaly ezért nem hallottunk róla. Az otthon könyvet is megjelentetett, de Angliában 1985-ben alapított Comic Relief egy gyerekeket segítő, jótékonysági szervezet, amely például ezzel a módszerrel gyűjt pénzt, főleg afrikai és főleg gyerekek segítésére. De ez csak egy része az egésznek, mindenféle rászorulóval foglalkoznak.És persze az egész nap erről szól, de országos szinten. Például vannak iskolák, ahol ezen a napon nem kell egyenruhát viselni - máskor ez elképzelhetetlen. És állítólag ez az este az egyik legnagyobb esemény a BBC1 éves tervezetében.
Jaj, már megy is a só!
Még itt egy-két link, sajnos angolosok előnyben vannak. A "RND" honlapja, némi magyarázat, miről is szól a dolog, ráérősöknek néhány játék, valamint a Wikipedia ide vonatkozó oldala.
lunchtime
Tegnap 3 óra körül vártam egy buszmegállóban. Már a negyedik busz ment el úgy, hogy nem bírtam mosolygás nélkül:
mindegyik busz sofőrje evett!
Jópofa volt.
mindegyik busz sofőrje evett!
Jópofa volt.
Halló, halló!
Kicsit ígéretesebben alakulhat mostanában Babusnak a zenesuliban. Már beígértek Neki egy saját műszerfalat - mármint egy olyan szekrényt a falon, ahol a műszereit, szerszámait tarthatná; mint amilyen a zongorateremben volt Neki. Aztán, hogy ne kelljen már annyi irodai munkát végeznie, merthogy azt is csinál, lehetne hívogatni a klienseket telefonon, hogy mi legyen az éppen aktuális hangolással. Tudnotok érdemes azért, hogy ha megfelelő mennyiségűre duzzad a címre járkálások száma, akkor bizony egy kis fizetésemelés is kinéz - így szólt a fáma. Na de azért kiderült, nem biztos, hogy olyan húzós summáról van szó. Másrészt meg heti húsz hangolást kéne teljesíteni hozzá. Node sebaj! Babszi már mondogatta korábban is, hogy adattár van, csak nem hívogatják. Mondta, hogy Ő vállalná, dehát telefonálni??? ANGOLUL??? Úgyhogy jött a nagyszerű ötlet: Szabi segíthetne! Úgyhogy néhány délután munka után mentem egyenest Enfieldbe, és egy kávé után fogtam a telefon meg a listát. Ami voltaképpen egy (illetve kettő) ekszeltábla volt, nevek, címek telefonszámok. Le is vajaztam háromnégy hangolást. Babus örült. Én meg pláne! Aztán, mivel a következő héten meg azután kicsit lejjebb apadt a címek száma, Megint kellett telefonálni. És ekkor Babus igazi bátor lépésre szánta el magát:
maga hívta fel az ügyfeleket...!
Sajnos nem alakul mindig ugyanolyan jól, néha kicsit elszontyolodva jön haza. Én azért büszke vagyok rá, hogy ilyen kis bátorka.
( Pláne, hogy én is utáltam eleinte. A telefonálást! Emlékszem az első "Icabátaflet"- féle lakáskeresős izékat egy éve. Vagy egy éve meg két hete... )
maga hívta fel az ügyfeleket...!
Sajnos nem alakul mindig ugyanolyan jól, néha kicsit elszontyolodva jön haza. Én azért büszke vagyok rá, hogy ilyen kis bátorka.
( Pláne, hogy én is utáltam eleinte. A telefonálást! Emlékszem az első "Icabátaflet"- féle lakáskeresős izékat egy éve. Vagy egy éve meg két hete... )
Robi
Nagyszerű ötlete támadt Babusnak, ami azóta is egyre jobban tetszik. Én is gondoltam rá egyik haverom kapcsán, de aztán elmaradt a tett. Igaz, hogy még nem olyan jó az idő, de mindenképp praktikus lenne, Babusnak hangoláshoz, nekem meg ha szabadidőm van.
Ja, hogy mi az? Hát kell hozzá ugye jó idő, úticél, meg jogsi. És nincs ki mind a négy kereke.
Szóval képzeljétek, a kezdő lépést
már meg is tettük. Az úgy megy, hogy postai úton kell igényelni egy ideiglenes jogsit. Az meg is jön hamar. Vagyis már megjött. A következő lépés egy kábé egy vagy kétnapos tanfolyam, főleg nekem, akinek már van valamilyen jogsija. Ez kerül majd némi pénzbe, de a legdrágább maga a robogó lesz, szeretnénk valami szépet. Babus függetlenítheti magát a buszoktól, ha nagyon megközelíthetetlen helyre kéne mennie.
Én meg el tudom majd vinni Őt akár... ööö... ide!
Ja, hogy mi az? Hát kell hozzá ugye jó idő, úticél, meg jogsi. És nincs ki mind a négy kereke.
Szóval képzeljétek, a kezdő lépést
már meg is tettük. Az úgy megy, hogy postai úton kell igényelni egy ideiglenes jogsit. Az meg is jön hamar. Vagyis már megjött. A következő lépés egy kábé egy vagy kétnapos tanfolyam, főleg nekem, akinek már van valamilyen jogsija. Ez kerül majd némi pénzbe, de a legdrágább maga a robogó lesz, szeretnénk valami szépet. Babus függetlenítheti magát a buszoktól, ha nagyon megközelíthetetlen helyre kéne mennie.
Én meg el tudom majd vinni Őt akár... ööö... ide!
Martin. Ööö... Martyn
Csak hogy tisztán lássatok, konkrét neveket írok.
Mindenki jól figyeljen!
Szóval Babus főfőnöke Graham. Ő a zenesuli feje.
Az ő testvére Martyn. Mindenféle hangszert tanít a suliban, meg művel is. Először Babus karácsonyi partin láttam, tényleg nagyon ért a zenéhez, tanít szárnykürtöt, szaxofont, klarinétot, de basszusgitárt is meg szájharmonikát. Nagyon rendes pasi, Babus be is ígérkezett herfli-tanulásra hozzá. Aztán sajnos otthon nem lett meg a hangszer. De ez még nem minden. Egyszer meg is kerestük a rengetegféle próbája közötti egyikpróba közben. Két-három profi zenélt kilenc-tíz másik emberrel, gyerekek, felnőttek, és slágereket játszottak. A végén Martyn kérdezte, hogy szeretnénk-e beszállni, meg hogy akkor mit is tanulnánk. Na, ez mára kiderült, kerülne némi pénzbe, de megengedhető lenne. Lehet, hogy basszusgitárt fogok tanulni?
Akkor még odaadtuk a hangmérnökös életrajzomat is megmutatásra. Innen emlékezett rám múlt héten, amikor is egy 60-70 fős zenekarhoz kezdett el keresni olyan embert, aki tudna videózni, világítást, hangosítást ( HANGOSÍTÁST! ) intézni, és mondta, hogy éppen egy ilyen talpraesett fiatalember kell neki. Húha! Azóta beszéltünk, és kiderült, még be kéne szerezni a felszerelést. Lehet, hogy ebben is kell majd neki a segítség. Amúgy heti három esti elfoglaltságról van szó, izgatottan várom, mi lesz.
Szurkoljatok, hogy bejöjjön, a többi úgyis rajtam múlik...
Ja, van még egy fontos név. Nagyon fontos!
Figyeltek?
Szabi...
Mindenki jól figyeljen!
Szóval Babus főfőnöke Graham. Ő a zenesuli feje.
Az ő testvére Martyn. Mindenféle hangszert tanít a suliban, meg művel is. Először Babus karácsonyi partin láttam, tényleg nagyon ért a zenéhez, tanít szárnykürtöt, szaxofont, klarinétot, de basszusgitárt is meg szájharmonikát. Nagyon rendes pasi, Babus be is ígérkezett herfli-tanulásra hozzá. Aztán sajnos otthon nem lett meg a hangszer. De ez még nem minden. Egyszer meg is kerestük a rengetegféle próbája közötti egyikpróba közben. Két-három profi zenélt kilenc-tíz másik emberrel, gyerekek, felnőttek, és slágereket játszottak. A végén Martyn kérdezte, hogy szeretnénk-e beszállni, meg hogy akkor mit is tanulnánk. Na, ez mára kiderült, kerülne némi pénzbe, de megengedhető lenne. Lehet, hogy basszusgitárt fogok tanulni?
Akkor még odaadtuk a hangmérnökös életrajzomat is megmutatásra. Innen emlékezett rám múlt héten, amikor is egy 60-70 fős zenekarhoz kezdett el keresni olyan embert, aki tudna videózni, világítást, hangosítást ( HANGOSÍTÁST! ) intézni, és mondta, hogy éppen egy ilyen talpraesett fiatalember kell neki. Húha! Azóta beszéltünk, és kiderült, még be kéne szerezni a felszerelést. Lehet, hogy ebben is kell majd neki a segítség. Amúgy heti három esti elfoglaltságról van szó, izgatottan várom, mi lesz.
Szurkoljatok, hogy bejöjjön, a többi úgyis rajtam múlik...
Ja, van még egy fontos név. Nagyon fontos!
Figyeltek?
Szabi...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)